A telefonok és egyéb kütyük biztonsága remélhetőleg már nem elhanyagolható kérdés senki számára. Bár elvben még mindig van lehetőség egyes rendszerekben arra, hogy a készüléket mindenféle jelszó és egyéb azonosítás nélkül oldjuk fel, kifejezetten veszélyes dolog teljesen lezáratlanul hagyni. Ha például elveszítjük a mobilt, esetleg ellopják (vagy akár csak annyi időre szerzik meg, amíg kiszaladunk a mosdóba egy szórakozóhelyen), máris bukjuk a levelezésünk és egyéb személyes fiókjaink hozzáférését, bizalmas adatainkat, fotóinkat, de akár konkrét pénzt is bukhatunk, ha illetéktelenek mondjuk netbankolni kezdenek a telefonon talált adatokkal.
Szóval lezárni, lezárni, lezárni… de nem mindegy, hogyan. A mobilok hőskora óta a PIN kód számít az általános szabványnak, ám a legtöbbször négy számjegyből álló sorozat még mindig nem a legbiztosabb védelem. Ugyan a kombinációt megfejteni önmagában nem nehéz, lelesni már annál könnyebb. Elég csak az ujjak mozgását figyelni, amikor valaki feloldja a telefonját, máris könnyen megtudhatjuk a számokat, de van még szofisztikáltabb módszer is.
Az ugye megvan, hogy az érintőkijelzőn nyomot hagynak az ujjaink? Ha pedig sokszor tapint valaki ugyanazokra a pontokra (például a PIN kódok számjegyeire), máris megvan, melyik négy számot kell keresni a betöréshez, a sorrendet már egy fokkal könnyebb ezután kitalálni.
Szám helyett vonalak
Bár próbálkoztak azóta is a gyártók különféle alternatívákkal (ábrák berajzolása, pontok összekötése és hasonló csodák formájában), a fent vázolt módszerek egy része ezek feltörésére is alkalmas. Van azonban valami, amit nehéz lelesni, másolni pedig szinte lehetetlen. Ez az ujjlenyomatunk.
Bár ezen sokan csodálkozhatnak, az ujjlenyomat már az ókorban szolgált azonosítási célokra, egyes ókori népek, mint az asszír, ujjnyomokkal ellátott cserepeken küldözgettek hivatalos feljegyzéseket. Azóta persze sokat finomodott a módszer, ezért az egyes emberekre valóban egyedileg jellemző mintázatokat már bonyolult képalkotó rendszerek elemzik, majd digitális formában tárolják. Az informatikában először laptopokon alkalmazták gyakrabban a megoldást, ám az első ilyen ujjnyom-olvasók még kissé körülményesen, az ujjunkat elhúzva, erős hibaszázalékkal dolgoztak. Manapság azonban a mobilokon is kezd elterjedni a legújabb szenzortípus, amely szimplán az ujjak hozzáérintéséből nyer elegendő adatot az azonosításhoz, ráadásul a másodperc töredéke alatt.
A csúcson túl
Bár kezdetben csak a legdrágább csúcsmobilok tulajdonsága volt az ujjlenyomat-olvasó beépítése, manapság már néhány középkategóriás készüléken is megjelenik a funkció, így például a Huawei P9 Lite hátlapján is megtalálhatjuk a lekerekített sarkú négyszöget.
A funkció beállítása egyébként ezen a telefonon gyermekien egyszerű, ha már rendelkezünk egy belépési jelszóval, akkor elkezdhetjük felvenni az ujjnyomunk adatait. Ehhez még kis piktogramot is mutat a rendszer, így láthatjuk, ujjunk melyik részét kell még hozzáérintenünk a hátlapi érzékelőhöz. Ráadásul akár öt ujjunk adatait is eltárolhatjuk (illetve, ha megbízunk valakiben, például közeli családtagban, az ő ujjukat is beszkennelhetjük).
Egyébként a P9 Lite ujjnyom-szkennerének extra funkciója, hogy az érintős szenzor használható fotók és videók készítésére, vagy akár az ébresztő leállítására is, de egyfajta mozgásérzékelőként a galériában is lapozhatunk a fotók között, ha az érzékeny felületen húzzuk végig az ujjunkat. Miután az ujjlenyomat olvasó a készülék hátlapján helyezkedik el, és a mutató ujjal kell feloldani, a használata is rendkívül kényelmes, hiszen jellemzően alapból is így érünk a telefonhoz.
