Tech

Fütyiszörnyek lepték el az internetet

Épp reggel írtunk a nyár legjobban várt játékáról, arra azonban mi se számítottunk, mik bukkannak elő belőle.

A No Man’s Sky az utóbbi évek egyik leginkább formabontó videojátéka. Az űrben kószáló, bolygókat és csillagrendszereket felfedező, gyakorlatilag végtelen kaland sok téren túlmutat az eddigi játékok mechanikáján, de ezt nagy tiszteletű kollégám már jól össze is foglalta a játék kritikájában. Nekem jutott azonban az a feladat, hogy a játékkal kapcsolatos ultrabulvár témáról szót ejtsek, de ezt egyszerűen nem lehet kihagyni.

A lényeg az, hogy mivel a No Man’s Sky szinte végtelen lehetőséget ad új égitestek felkutatására, ezeket, valamint a rajtuk lévő növényzetet és állatvilágot a programozók nem előre megrajzolták és kitalálták, hanem egy sokal több lehetőséget tartogató módon alkották meg. Gyakorlatilag előre megadták a rendszernek, hogy nagyjából milyen alkatrészekből és tulajdonságokból “áll össze” egy állat, és a játék minden bolygó esetében saját maga tervezi meg őket.

Épp ezért láttak már kétfejű lovat, csigaszörnyet, repülő szarvas krokodilt, meg mindent, amit csak el lehet képzelni, de valamire nem sokan számítottak. Konkrétan arra, hogy a szinte végtelen lehetőségek közé az is belefér, hogy a játék gyakran állít elő… Nos, péniszre hasonlító űrállatokat. Íme pár kép a felhasználók által beküldött példányokból, ugyanis természetesen a piruló, vagy épp kamaszmódra nyerítő játékosok máris zacskószámra (khm) pakolják fel a hasonló találatokat Facebookra és különféle internetes fórumokba.

qkiszorny-002

Most aztán kíváncsiak leszünk, mik bukkannak még elő a véletlengenerátorból, hiszen ha ilyesmit összeüthetett a gép, simán jöhetnek női nemi szervek, de még az is lehet, hogy valamilyen kedves politikusunkra hasonlító alien szagolgatja meg a lábunkat az egyik landoláskor. Nem, a nemi szerv és a politikus egy mondatba kerülése nem volt szándékos*.

Búcsúzóil pedig nézegessen mindenki egy olyan videót, amelyben egy játékos az általa felfedezett bolygón egy heréin ugráló fütyi alakú állatot fedez fel, amit már csak az utána ugráló ananász-szörnyek látványa is nehezen feledtet.

(*De)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik