Pályán kívül

Lopáson érték világbajnok kajakosunkat

A VIII. kerületi rendőrkapitányságon állították elő D. Miklós világbajnok magyar kajakost és kedvesét, Sz. Ivettet, a Magyarország Szépe idei döntőjének egyik résztvevőjét – tudta meg a Bors.

A bulvárlap információi szerint a páros leszerelte a lopásgátlót három márkás – körülbelül 80 ezer forint értékű – pólóról, az Aréna Pláza biztonsági őrei viszont észrevették a lopási kísérletet és hívták a rendőröket.

A Bors megkeresésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata annyit közölt, pénteken délután bolti lopásról érkezett bejelentés egy fővárosi bevásárlóközpontból. A gyanúsítottakat kihallgatták és lopás gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük.

A lap telefonon érte utol a sportolót, aki beismerte a történteket, ugyanakkor elmondása szerint ők sem értik, mi történt és szeretnének a végére járni az ügynek.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik