Közélet

Hat városban helyeznek el botlatóköveket a holokauszt áldozatainak emlékére

Hat városban helyeztek és helyeznek el a holokauszt áldozataira emlékeztető úgynevezett botlatóköveket a napokban - ismertették a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon Budapesten.

Az Egy kő, egy név, egy emlékezet – Botlatókő/Stolpersteine 2016 elnevezésű, a Mazsike, a Miniszterelnökség és a Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért programsorozata augusztus 9-én kezdődött meg Miskolcon huszonöt kő elhelyezésével, majd Nyíregyházán huszonnégy, Debrecenben huszonnyolc, Abonyban két követ tett le a kezdeményező német művész. Pénteken és szombaton Budapesten tizenegy, Győrben pedig öt kő kerül végleges helyére – ismertette Takáts Annamária, a Mazsike ügyvezetője.

A botlatókövek macskakő nagyságú réz emléktáblák, amelyek a holokauszt során meggyilkolt áldozatokra emlékeztetnek utolsó szabadon választott lakhelyük bejárata előtt, a járdába süllyesztve.

Több száz botlás Európában

A Stolpersteine (botlatókövek) Európai Művészeti Projekt megálmodója Gunter Demnig német képzőművész, aki két évtizede minden helyszínen saját kezűleg helyez el évente több száz követ, amelyet Európa-szerte az emlékezni kívánók kérésére megalkot. Európa 22 országában több mint 1600 településen mintegy 60 ezer botlatókő és botlatóküszöb állít emléket a nemzetiszocializmus áldozatainak. Magyarországon mintegy négyezer botlatókő van, az első Budapesten, a Ráday utca 5. szám előtt kapott helyet, ahol Rónai Béla állás nélküli tisztviselő lakott, aki 1945. január 19-én Sopronbánfalván munkaszolgálatosként hunyt el.

Mivel a járda közterület, szükséges az illetékes önkormányzat előzetes engedélye, amelyet egy rövid kérelemben lehet igényelni, megjelölve a megemlékezés célját, valamint a kihelyezni tervezett botlatókő pontos helyét és elhelyezésének körülményeit.

Gunter Demnig a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nemzetiszocializmus áldozatainak nincs sírkövük, nincs hol megemlékezni róluk, ezért is szeretett volna kézzelfogható emléket állítani nekik.  A Stolpersteine a német nyelvben botlatókövet jelent, de a kifejezés nem csupán a fizikai értelemben vett megbotlásra utal,

hanem arra is, hogy elakadunk egy gondolatnál, nem tudunk átlépni rajta

– tartalmazza a sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag. A művész szerint a botlatókövek biztosítják, hogy a nevek ne merüljenek feledésbe, a kezdeményezés pedig a fiataloknak is kézzelfoghatóvá teszi a történelmet egy-egy sorson keresztül.
Kirschner Péter, a Mazsike elnöke elmondta: az egyesület segítségével kétszáz követ helyeztek el az elmúlt két évben Magyarországon. Szeretnének olyan helyekre is botlatóköveket helyezni, akár apró falvakban is, ahol egy-két zsidó család élt, és az is lehet, hogy már senki nem is emlékszik rájuk – ismertette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik