Foci

Róth Antal: Nem mondok le

róth antal (róth antal, )
róth antal (róth antal, )

Fejlődésnek és előrelépésnek nyoma sincs az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint, ám ennek ellenére úgy érzi, kellő alapossággal látta el a feladatát.

Amint arról írtunk, a magyar U21-es labdarúgó-válogatottnak csak halvány matematikai esélye maradt arra, hogy továbbjusson az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjából, miután hazai környezetben a várakozáson mélyen alul teljesítve kikapott 2-0-ra Albániától. Róth Antal, a fiatalok szövetségi kapitánya a találkozót követően azt mondta, a játék egyetlen elemében sem tudtunk az albánok partnerei lenni…


Az albánok ellen Kovács István sem villogott
Fotó: MTI

Szombaton a Nemzeti Sport jelentetett meg egy interjút Róth Antallal, természetesen a csütörtöki vereség volt a fő téma. Leszögezte, nem fog lemondani.

„Az idei sorozatról szólva, a kilencvenkettes-kilencvenhármas korosztállyal foglalkozva fel kell tenni a kérdést: fejlődtünk-e? A válasz: nem. Előre tudtunk lépni? Nem. Találni olyat, aki perspektíva lehet a nagyválogatottnak? Mindig adtunk föl játékost, de ugyancsak látni kell, hogy több hiányposzt van a felnőttegyüttesben, tehát a magyar utánpótlás maradéktalanul nem képes eleget tenni a követelményeknek. Márpedig ez teljesítményköteles sportág. Szóval nem akarom én a saját felelősségemet bagatellizálni. Hogy lemondok-e? Nem. Akkor tenném, ha alkalmatlannak tartanám magam. Úgy gondolom, kellő alapossággal láttam el a feladatomat a keret kialakításánál és versenyeztetésénél egyaránt”idézi Róthot a Nemzeti Sport szombati száma.

A magyar csapat legközelebb hétfőn este lép pályára, ahhoz az Ausztriához látogatunk, amelytől nem is olyan régen szintén kiábrándító játékkal kaptunk ki.

László Csaba szerint már a kiválasztással gondok vannak

“Otthon a technikás, ügyes fiúkat keresik, holott fontosabb a gyorsaság, a robbanékonyság, a párharcok megnyerése, az agresszivitás. Hiába bánik valaki jól a labdával, ha nincs senki a csapatban, aki erőszakosságával elvegye azt az ellenféltől”mondta Blikknek László Csaba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik