Belföld

Másfél milliárd forintos tartozása van az MSZP-nek

burany-sandor(960x640).jpg (Array)
burany-sandor(960x640).jpg (Array)

Kétmilliárd forintos adósságának negyedét már visszafizette az MSZP, másfél milliárddal azonban még mindig tartozik, mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az M1-en.

Burány Sándor szerint az adósság rendezéséhez, nehéz helyzetük konszolidálásához nagy lökést ad majd, ha sikerül eladniuk a budapesti Jókai utcában található pártszékházukat, amely üresen áll.

Több potenciális vevő is érdeklődik az ingatlan iránt, velük tárgyalnak, és bíznak benne, hogy rövid időn belül üzletet kötnek– tette hozzá.

A frakcióvezető-helyettes azt mondta, hogy

nem olyan nagy esemény a pártok életében az eladósodás,

amire általában kampány alatt vagy azt megelőzően kerül sor. A Fidesszel is ez történt korábban: a jelenlegi nagyobbik kormánypártnak 2008-ban több mint kétmilliárd forint tartozása volt, amelyet aztán visszafizetett, nyilatkozta. Szerinte az MSZP is így tesz majd.

Az illegális bevándorlásról szólva Burány Sándor azt mondta:

a szocialisták nem bevándorláspártiak, a kvótareferendumról azonban az a véleményük, hogy rossz kérdéssel akarják az embereket az urnákhoz szólítani, aminek a Fidesz politikai pozíciójának erősítése a célja.

Az MSZP azt kéri az állampolgároktól, hogy ne vegyenek részt a voksoláson, mert, aki otthon marad, az Európában marad. 

(mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik