A fák tengere című film finoman szólva is gyanús. Adott Gus Van Sant, akire már csak a Good Will Hunting és a Milk miatt is figyelünk. Adott ez a film, amiben felvonultat egy Oscar-díjast és két Oscar-jelöltet, Naomi Watts-ot és Ken Watanabe-t, továbbá Japán festői tájait, annak is az egyik leghíresebb vidékét, az Öngyilkosok erdejeként ismert Aokigahara erdőt, gondosan ködbe burkolva, hogy még misztikusabb legyen a hangulat aláfestendő a sztori melankóliáját. Főszereplőnk, a McConaughey alakította Arthur azért keveredik ebbe az erdőbe, hogy felesége halála miatti gyászával kezdjen valamit – még ha az alternatívák között az öngyilkosság is szerepel. Itt találkozik Takumival, akivel közösen próbálnak kijutni az erdőből – úgy szó szerint, mint a saját életük káoszára vonatkozó átvitt értelemben -, miközben csupa bölcs dolgokról elmélkednek együtt. Sajnos bármennyire is elfogult vagyok mindennel, amibe McConaughey akár csak a körme hegyét is belemártja, sem a trailer, sem az értékelések alapján nem számítok valami igazán jól sikerült darabra, ahogy az sem kelti fel a reményeimet, hogy a film 2015-ös cannes-i bemutatása óta fiókban hevert, mert az eredetileg a jogokat birtokló két cég, a Lionsgate és a Roadside Attractions finoman szólva sem sietett terjeszteni a darabot. Most viszont az A24, aki egyébként A homár című mozival hasonlóan cselekedett anno, több mint egy évvel a cannes-i premier után lecsapott a filmre, és nemhogy bemutatják, de igen hamar teszik ezt: A fák tengere amerikai bemutatóját augusztus 26-ra tűzték ki.
- 12:58 „Hatalmas álmom vált valóra” – színházi darabban tűnt fel Curtis
- 12:50 „Nehéz szavakat találni mindarra, amit a kézilabda adott nekem” – visszavonul az FTC klasszis beállósa
- 12:27 Ősszel jön a Volt egyszer egy Hollywood folytatása Brad Pittel, szokatlan bemutatót kapott
- 12:25 Zárt ajtók mögött dől el, hogy Kósa Lajos marad-e a korcsolyaszövetség elnöke
- 12:06 Mennyire éri most meg lakást kiadni? Erre jutott a jegybank
- 12:05 Bajnai: Az elmúlt 16 év az én életem és türelmem stressztesztje is volt, nem csak a jogállamé
- 12:02 Sokkoló áramdíj-emelkedés: kongatják a vészharangot a magyar vállalkozások, a végén mi fizethetjük
- 11:59 Trianon-per: felmentette a magyar vádlottakat a szlovák bíróság
- 11:56 Kulcsár Edina elárulta, miért hagyott fel az írással
- 11:39 Megtáltosodott a forint, 359 alá is benézett az euró
- 11:36 Magyar Péter Bécsben: Előfordult egy olyan dolog, aminek nem szabadott volna
- 11:34 Meztelenül belopózott a házak udvarára éjjel, megállt az ajtók előtt, és bekopogott
- 11:33 Uniós bíróság: a magyar jog alapján kell dönteni a 24.hu és Orbán Viktor között folyó perben
- 11:23 Egy rab felgyújtotta a matracát a Gyorskocsi utcában, többeket kórházba szállítottak
- 11:23 Veszprémbe költözött Samu, a kiselefánt
- 05:30 Mit hova dobsz? Jól szelektálsz? Tudod, melyik hulladékot hova kell rakni? – kvíz
- 08:52 Bóna Szabolcs: Sürgősen intézkedünk, visszaállítjuk az Ukrajnából érkező élelmiszerek tilalmát
- 05:45 Mennyit tudsz a mandalóriról és Groguról? Teszteld ezzel a tíz kérdéssel!
- 08:28 Pálinkás századost kabinetfőnök-helyettesként veszi maga mellé Ruszin-Szendi Romulusz
- 08:09 Kenőpénz átvételénél érték tetten az RMDSZ-es polgármestert
- 10:15 Lemond az adómentességéről az egyik tiszás képviselő
- 07:16 A Kutya Párt megtámadja a 686 milliós kampánytámogatás visszafizetéséről szóló határozatot
- 10:49 Kis János: Ilyen kisstílű figura nincs még egy, mint Sulyok Tamás
- 08:27 Tóth Gabival és Nagy Feróval erősítenék a nemzeti összetartozás érzését a magyar közmédia fesztiválján Torockón
- 07:50 Váratlan vetélytársat kapott a magyar kézilabda a vb-szabadkártyáért
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
