Biztosan mindenki emlékszik még arra a nyárra, mikor még a csapból is az folyt, hogy “One day baby we’ll be old, oh baby we’ll be old and think of all the stories that we could have told.”.
A Reckoning Song egy Wankelmut nevű német DJ remixében került fel a nemzetközi toplistákra, az eredeti verzió pedig Asaf Avidan szerzeménye. A remix pillanatok alatt óriási sláger lett, lehetetlen volt akármelyik plázában, kávézóban vagy kocsmában eltölteni úgy tizenöt percet, hogy ne csendült volna fel a dal a rádióban.
És milyennek képzeljük el ez alapján az Asaf Avidan zenéjét? Egynyári slágerekre gondolunk, fülbemászó dallammal és egyszerű, könnyen megjegyezhető, tartalom nélküli szöveggel? Bíp, rossz válasz! Ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről Asaffal.
Az izraeli zenész először Asaf Avidan and the Mojos nevű együttesével vett fel három stúdióalbumot, majd az utóbbi években kezdett szólókarrierbe. Zenéje műfajilag izgalmas és sokszínű: néha folk-rock, máskor inkább bluesos vagy indie-rockos, olykor pedig teátrálisabb, már-már musicales színezetet kap. Mindehhez pedig olyan énekhang társul, amely férfias és nőies egyszerre, csikorgó orrhang, melyet sokan egy fájdalmasan haldokló macskáéhoz hasonlítanak.
Eddigi két szólóalbumáról elmondható, hogy ha nem is taszítanak mély depresszióba, az állapot, amelybe kerülünk tőle, sokkal inkább keserédes nosztalgia vagy szomorkás elmerengés, esetleg kétségbeesett, dühös őrjöngés, mint könnyed feldobódottság. A szövegek sokszor fájdalmasak, de jobb esetben is keserédesek, így ha valami pörgős talpalávalót szeretnénk betenni a lejátszóba vagy egyenesen vidám partyzenére vágyunk, akkor semmiképp nem Asaf a mi emberünk. És éppen ez a különleges benne: borzasztó ritkán találni olyan előadót, aki fájdalomról, nehézségről, csalódásról, tanácstalanságról énekel oly módon, hogy az túlmutat a feltűnési viszketegségtől fűtött nyavalygáson, és több mint puszta önsajnálat. Asaf Avidan zenéje őszinte, nyers indulat, finom szavakba öntve, egy haldokló androgün macska csikorgó hangján előadva. Ilyen pedig nem terem minden bokorban.
És hogy miért is aktuális most erről beszélnünk? Mert az énekes Into the Labyrinth elnevezésű turnéjával idén novemberben hazánkba is ellátogat. Persze mondhatják most néhányan, hogy de hát már volt a fazon a tavalyi Szigeten is – felvázolom, mi a különleges ebben a turnéban. Míg egy nagyszínpados koncertre lehet ugrálni, nyomakodni előre a tömegben, nekifeszülni a kordonnak az első sorban, egy olyan előadóhoz, mint Asaf Avidan, sokkal jobban illik valami bensőségesebb környezet. És éppen ilyen lesz idén november 21-én Budapesten a Millenáris Teátrum.
A neten már most is található néhány videó, melyek a turné előző állomásain készültek. Amit pedig ezek mutatnak, az valami elképesztő. A helyszín általában egy kisebb terem. A közepén ül Asaf Avidan a színpadon, körülötte gitárok, előtte szintetizátor, szája előtt harmonika. A közönség a földön ül, vagy székeken, de vannak, akik állnak.
Asaf Avidan vézna, szálkás ember, aki teljesen megőrül a színpadon. Énekel, gitározik, szintetizátoron kíséri magát, és néha szívtépő üvöltésbe kezd egy-egy lírai szám közepén. A számok között átkötés gyanánt a közönséggel beszélget, vagy éppen az ógörög mitológiáról mesél. Az egész előadás olyan mesterien megtervezett, hogy az már-már csodálatosan spontánnak hat.
Az Into the Labyrinth turné budapesti állomása egy egészen különleges élménynek ígérkezik, amely, mint Asaf Avidan zenéje általában, biztos, hogy nem való mindenkinek, de annak, aki bármennyire is vevő az ilyesmire, igazán kár lenne kihagyni.
Kontró Lili
