Belföld

Nemrég milliárdos borász volt, most bűnügy miatt vették zár alá ingatlanjait

Sz. Huba ellen csalások miatt folyik eljárás.

Jogerősen zár alá vette a bíróság az egykor milliárdos borász-üzletember, Sz. Huba számos ingatlanát – írja a Délmagyar.hu. A férfi, aki néhány éve még az ország egyik leggazdagabb embere volt, egy zsombói férfival együtt 200 millió forintot csalt ki hat embertől, az ismertségét kihasználva. Társa, R. Tamás 2004-ben felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mert Kumbor Tibor volt szegedi főrendőrrel és társaikkal zsarolással szedtek ki pénzt az emberekből.

A mostani ügy egyik károsultja, egy szatymazi vállalkozó azt mondta: bánja, hogy hiszékeny volt. R. Tamást már régóta ismerte, ő mondta neki, hogy Sz. Hubának van két eladó borostartálya. Utánanézett az üzletembernek az interneten, és hitelesnek tűnt számára, miután azt olvasta, hogy a száz leggazdagabb magyar között van.

A borostartályokkal üzletelésből végül nem lett semmi, viszont Sz. Hubáék megkérték a vállalkozót, hogy adjon kölcsön kétmillió forintot gyémántvásárlásra. Ezt meg is tette, majd később felhívták, hogy „a gyémánttal valami baj van”. Később kiderült, hogy hamis.

Sz.-ék 83 600 ezer forint kárt okoztak a csalásokkal öt személynek. A szolnoki törvényszék épp ugyanekkora értékben vette zár alá az üzletember ingatlanjait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik