Nagyvilág

Egy maoista lázadó parancsnok lett Nepál miniszterelnöke

A nepáli parlament Puspa Kamal Dahalt, az egykori maoista lázadó parancsnokot választotta meg szerdán a himalájai ország új kormányfőjének. A Pracsanda (“Ádáz”) harci néven is ismert politikus elődje a miniszterelnöki tisztségben Khadga Praszad Oli volt, aki korábban benyújtotta lemondását, megelőzve ezzel egy ellene irányuló bizalmi szavazást.

Onszári Garti Magar házelnök a nap folyamán jelentette be, hogy az 595 tagú törvényhozás jelenlévő 573 tagjából 363 képviselő szavazott Dahalra. Ez lesz a 61 éves politikus második miniszterelnöksége. Első kormányfői megbízatása 2009-ben ért véget, amikor a hadsereg vezérkari főnökének menesztése miatt az államfővel kialakult ellentétek miatt beadta lemondását.

Dahal az ország 24. miniszterelnöke, amióta a himalájai ország többpárti demokráciát vezetett be 1990-ben. Az új kormányfő nagyjából tíz éven keresztül vezette a maoista kormányellenes felkelést Nepálban egészen 2006-ig, amikor a lázadók békemegállapodást írtak alá. A felkelés alatt több mint 17 ezren vesztették életüket.

Nepálban 2008-ban az alkotmányozó nemzetgyűlés kikiáltotta a köztársaságot, amivel megszűnt a monarchia. Tavaly pedig életbe lépett az ország új alkotmánya, amely az országot hindu királyságból világi köztársasággá változtatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik