Közélet

Gyerekeket is fotózott az erőszakoló

A tinilányokat is fogadó Magyarország Királynője nevű rendezvényen fotózott a –gyanú szerint – az ELTE gólyatáborában erőszakoskodó férfi.

Korábbról ismertem Szilárdot, ezért dolgozhatott a szépségversenyen. Mi akkor, ott, semmi bajra utaló jelet nem fedeztünk fel nála. Egyébként a rendészek és természetesen a szülők is ügyeltek a gyermekek biztonságára, így lehetősége sem lett volna arra, hogy bárkit megkörnyékezzen – nyilatkozta a Blikknek Szabó Rozália főszervező.

A részt vevő gyermekek egyikének édesapja név nélkül elmondta, hogy a férfi velük együtt több más szülőt megkörnyékezett, azt ajánlgatta, portfóliót készítene a gyerekekről –bizalmas körülmények között a ¬saját műtermében. A lap úgy tudjaakadtak olyan szülők, akik igent mondtak a felkérésre. A Blikk információi szerint a férfi adathordozóit is megvizsgálja majd egy szakértő, olyan fotók után kutatva, amelyek esetleg aggályosak lehetnek.

A férfi 2009-ben szabadult nemi erőszak miatt kiszabott 5 éves börtönbüntetéséből. Idén augusztus végén Fonyódligeten, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának gólyatáborában ismét megerőszakolt egy elsőéves hallgatót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik