Sport

Cseh László érzi magában az erőt, hogy végre elkapja az UFO-t

Speciális módon Cseh László naponta kétszer ébred és kétszer tér nyugovóra az olimpiai felkészülés hajrájában. Csak így tud ráhangolódni a riói úszóversenyek nem európaiakra tervezett menetrendjére, lévén a döntők magyar idő szerint hajnali 3 órakor kezdődnek majd. Az első edzése déli egy, a második pedig este tíz órakor kezdődik. Cseh László azt mondja: a szombati elutazásig már fél lábon állva is kibírná…

A BP2017 Médiacsapat munkatársának nyilatkozó Cseh, a 37 tagú olimpiai úszócsapat rangidőse a negyedik olimpiájára készül, és ezzel együtt sorozatban negyedszer találja szembe magát a „földön kívülivel”, azaz az amerikai Michael Phelpsszel.

Újoncként egészen más érzések töltöttek el az athéni nyári játékok előtt, mint most, amikor már csak napok választanak el a negyedik olimpiámtól. Tizennyolc évesen sokat izgultam, de a lámpaláz nem költözött belém és nem is zsibbasztott el. Sokkal nagyobb volt a tét Pekingben, amikor titkon már azt reméltem, hogy egy számban talán sikerül elkapnom Phelps-t. Aztán kiderült, hogy három Európa-csúcs megdöntése is kevés ehhez. London visszalépést jelentett, most viszont csak megerősíteni tudom azt, amit már a tavalyi kazanyi világbajnokság után kimondtam: képesnek tartom magamat az első olimpiai győzelmem megszerzésére

– hangsúlyozta Cseh László, aki 2014 utolsó napjaiban mondta ki, hogy csak környezetet, klubot és edzőt váltva sikerülhet előre lépnie.

Nincs jobb nála a 100 és a 200 pillangón

A sikereket halmozó, közben az érem másik oldalát is megismerő Cseh László 2002 óta a felnőtt világversenyek résztvevője, az viszont most először motiválhatja, hogy a 100 és a 200 pillangón (1:52.91) is világranglista éllovasként készülhet a nagy – a legnagyobb – megmérettetésre.  A 200 vegyest viszont dobta a májusi londoni Európa-bajnokság után.

2014 decembere óta folyamatosan azon vagyok, hogy minden görcsöt és feszültséget kifüstöljek Laciból. Az idei Európa-bajnokság után arra jutottam, hogy egy lelki tehercsomagot le kell vennem a válláról. Viszonylag könnyű volt ezt úgy megtenni, hogy két ütőkártya így is a zsebében maradt

– vette át a szót Plagányi Zsolt, aki úgy gondolja, hogy a kazanyi és a londoni sikerek után közös munkájuk legnagyobb kihívása csak most következik.

Cseh és Plagányi sokat köszönhetnek a Dr. Kovács Péter vezetésével tevékenykedő sportkórházi teljesítménydiagnosztikai csapatnak, amelynek egyik oszlopos tagja dr. Pikó Károly, aki hosszú éveken át a magyar atléta válogatott főorvosa volt.

A versenysúlyát olykor nehezen hozó Cseh László – akin látszólag a londoni EB-n sem volt felesleg – május óta négy kilót leadott, így most olyan szálkás, mint húszéves korában.

(Forrás: Média VB2017)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik