Sport

Klubot és edzőt vált Cseh László

cseh lászló (cseh lászló)
cseh lászló (cseh lászló)

Elhagyja nevelőegyesületét, a Kőbánya SC-t Cseh László - írja a Népszabadság pénteki számában.

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok, tizenegyszeres Eb-első úszó sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést, de a távozása tényként kezelhető – olvasható a lapban.


Fotó: MTI/EPA

A X. kerületi klubban a Csehvel tizenhét éve együtt dolgozó mesteredző, Turi György viszont elmondta, derült égből villámcsapásként érte versenyzője bejelentése, hiszen a rövid pályás vb-t megelőzően Cseh László a közös folytatást tervezte.

Turi a lapnak elmondta, a sportoló múlt hét pénteken határozta el a váltást, Cseh azt mondta, Rióban olimpiai bajnok akar lenni, s ha nem sikerülne ott győznie, nem bocsátaná meg magának, hogy meg sem próbál más keze alatt, másképpen tréningezni, mint eddig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik