Belföld

Jön az egész napos önkormányzati sztrájk

A kétórás munkabeszüntetés nem ért célt, de nem adják fel.

Szeptemberben egész napos munkabeszüntetést tartanak az önkormányzati köztisztviselők, akik továbbra is átlagosan 30 százalékos béremelést akarnak. A Magyar Nemzetnek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy a sztrájkot szeptemberben mindenképpen meg kell tartani, mert októbertől már kérik a béremelést.

Az érdekképviselet olyan időpontot akart választani, ami nem zavarja az október 2-ra kiírt kvótareferendumot. Boros Péterné azt is elmondta, nemcsak a béremeléssel kapcsolatban fogalmaztak meg javaslatot, hanem olyan átmeneti szabályokat is felvetettek, amelyek az állami tisztviselőkre és a köztisztviselőkre vonatkozó előírások között rendeznék az önkormányzati tisztviselőkkel kapcsolatok kérdéseket.

A szakszervezet korábban június 22-re kétórás sztrájkot jelentett be, mivel a 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből 26 ezer nyolc éve egyáltalán nem kapott béremelést. A jövő évi költségvetés alapján pedig a kormány továbbra sem rendezné a helyzetüket. Az önkormányzati köztisztviselők illetményalapja változatlanul 38 650 forint, a kistelepüléseken dolgozók a garantált bérminimumnak megfelelő összeget visznek haza.

A kormányzat éveken keresztül életpályamodellt ígért, az MKKSZ folyamatosan küzdött azért, hogy ez terjedjen ki az önkormányzati köztisztviselőkre is. Az életpálya-koncepciót a kormány 2015. december 23-án visszavonta, és más módon kívánja a közigazgatás munkavállalóinak illetményét emelni. Tervek jelenleg csak a kormánytisztviselőkre készülnek, 2018-ig az önkormányzati köztisztviselők még ígéretet sem kaptak.

A béremelés elmaradása miatt a polgármesteri hivatalok kiürülhetnek, a kormány kénytelen lesz a járási hivatalokba terelni az embereket, ami a szakszervezet szerint az önkormányzatiság és a vidék halálát jelenti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik