Belföld

Spéder emberei maradtak a takarékintegráció vezetésében

A kormány és Spéder Zoltán között már egy ideje megromlott a kapcsolat, nemrég Matolcsyék 102 millióra büntették a Spéder-féle Takarékbank-csoportot.

A takarékszövetkezeti szektor irányítását egyelőre még nem csavarta ki az állam a korábbi Spéderhez köthető kör kezéből, a Figyelő azt írja, Spéder embereit Spéder másik emberei váltották. Pedig úgy nézett ki, hogy az irányváltás már közel van, miután lemondtak az SZHISZ (Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete) vezető tisztségviselői. Aztán a SZHISZ július 18-i közgyűlésén nagy meglepetésre olyan szövetkezeti szakembereket választottak meg vezető pozíciókba, akik korábban Spéder társai voltak a Matakban:

Az igazgatóság tagja lett Vida József a B3 Takarék elnök-ügyvezetője, Osztrogonácz Gábor, a Szigetvári Takarék ügyvezetője és Hartmann Imre, a Pannon Takarék Bank Zrt. elnök-ügyvezetője.

A lap által megkeresett szövetkezeti vezetők bevallották:

nem erre számítottak. 

Magyar Posta

A kormány úgy tesz, minta csak most tűnt volna fel nekik, hogy az FHB-nak kapcsolata van a Magyar Postával, miközben az egész folyamatot titkosított, úgynevezett háromezres kormányhatározatok szabályozták.

Vagyis ez arra utal, hogy a kormány teljesen tisztában van azzal a három vélt jogsértéssel, amelyekben most a rendőrség nyomoz. Ezek állítólag a Posta és az FHB összefonódása, a JNT pénzszállító cég eladása és a Díjbeszedő csoporttal kötött szerződések.

Spédert egyébkénem nem lesz könnyű kitenni, mert továbbra is az ő ellenőrzés alatt álló Takarékbanknak van egy olyan speciális részvénye a Magyar Postában, ami miatt gyakorlatilag minden fontos döntéshez meg kell állapodnia vele az államnak. Ilyen az igazgatósági tagok kiléte is. A hat Posta-igazgatósági tagból hármat a Takarékbank nevez ki, az állam viszont csak akkor nevezheti ki a többi hármat, ha megállapodik személyükben az SZHISZ-szel.

Index

A Figyelő azzal is foglalkozik, hogy mi lesz az Indexszel. Általában két név merül fel ezzel kapcsolatban, az egyik Simicska Lajos, a másik John Michael McNutt, aki májusban megvette a Class FM-et, éppen Simicska Lajos-Nyerges Zsolt párostól.

A Figyelő azt írja, ha igaz a hír, hogy Simicskának opciós joga van az Indexre, vagy ha van alapja McNutt megnevezésének, az a politika szempontjából is új helyzet lenne.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik