A legtöbb tengeri élőlény számára a biolumineszcencia legalább a közvetlen környezetet láthatóvá teszi a mély víz sötétjében, de például egyes halfajok ezzel csalogatják magukhoz a zsákmányállatokat – adódik tehát a kérdés, hogy egy baktériumnak miért jó, ha világít?

(Forrás: Alpha Galileo Foundation)
Nos, a Jeruzsálemi Zsidó Egyetem kutatói szerint a fénylő bacik épp fordítva „gondolkodnak”, zsákmány helyett ragadozókat vonzanak, persze méretük miatt inkább apró ragadozókat. A zooplanktonok ugyan elnyelik a baktériumokat, de képtelenek megemészteni őket, és megfelelő mennyiség elfogyasztása után maguk a zooplanktonok kezdenek el világítani. Őket viszont már nagyobb halak vadásszák le – így a baktériumok két étkezés után már egy egészen „elfogadható” méretű állat gyomrában találják magukat.
Genin professzor, a tanulmány egyik szerzője szerint ez a bacik számára maga a paradicsom. „Biztonságos hely tele tápanyaggal, [a ragadozó] ráadásul közlekedési eszközként is szolgál a vad óceánban.„
