A tájékoztatás szerint a kincstárjegyek 8,76 százalékosátlagos éves hozammal keltek el az egységes hozammutató (EHM) alapján. Két hete 8,70 százalék, egy hónappal korábban pedig 9,04 százalék volt az átlaghozam.
A nemzetközi értékpapír-piaci szövetség ajánlása szerintszámított átlaghozam (ISMA) 8,64 százalék volt csütörtökön, míg két héttel korábban 8,58, egy hónapja pedig 8,92 százalék. Az aukcióra 92,75 milliárd forint összértékben érkezettjegyzés, amelyből az ÁKK 35 milliárd forintot fogadott el. Az aukción elfogadott hozamok az EHM-számítás szerint 8,42 és 8,79 százalék között, az ISMA alapján 8,30 és 8,67 százalék között szóródtak. A kincstárjegyek 92,8264 százalékos átlagos eladási áron keltek el.