Közélet

Tasó László emberei és rokonai mágnesként vonzzák a milliókat

tasó lászló és orbán viktor (tasó lászló, orbán viktor, navracsics tibor, )
tasó lászló és orbán viktor (tasó lászló, orbán viktor, navracsics tibor, )

A Direkt36 folytatta a Tasó László körüli homályos ügyek feltárását. Cikksorozatuk első részében arról számoltak be, hogy a közlekedéspolitikai államtitkár nem a valóságnak megfelelően töltötte ki vagyonnyilatkozatát.

A második részben annak jártak utána, hogy milyen uniós projektek kapcsán jutottak előnyös helyzetbe Tasó László emberei és rokonai. Több gyanús esetre is felhívták a figyelmet, például

  • a Gencsy Kúria kapcsán, amely korábban annak Széchenyi Zsigmond Vadásztársaságnak volt a székhelye, amelynek alapító tagja és évekig elnöke is Tasó László volt.  A szervezet 2012-ben nevet váltott, Gúth-Keled Idegenforgalmi és Természetvédelmi Egyesületként működött tovább, a 43 tag közül 32 kilépett, az új belépők között pedig ott volt a nyíradonyi polgármesteri hivatal titkárságának mindhárom tagja, Tasó László korábbi sajtófőnöke, a mostani minisztériumi titkárnője, aki akkoriban az önkormányzatnál dolgozott projektmenedzserként, Tasó unokatestvére, az egyik unokaöccse és egy másik unokaöccsének a felesége is. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2011-ben 38,3 millió forintot ítélt meg az egyesületnek a kúria átalakítására, majd végül 2013-2015 között összesen 47,8 millió forint állami illetve uniós támogatást fizettek ki különböző jogcímeken az egyesületnek – derül ki a cikkből.
  • A nyíradonyi polgármesteri hivatallal átellenben álló pavilonokban valaha butikok voltak, a városközpont megújítását célzó uniós nagyberuházásnak ezek felújítása is célja volt az önkormányzat szerint. Tasó korábbi – jelenleg testvérei tulajdonában álló – cégének, a Quattro Trend Kft.-nek is volt itt boltja. Ennek a pavilonsornak a felújítására egy uniós beruházás részeként 24,3 millió forintot (egy másik dokumentum szerint 31,8 milliót) költött az önkormányzat. Az egyik, már felújítás alatt álló üzlethelyiséget a Rekreáció-Plusz Kft. vásárolta meg, amelyet Kincs Henrietta alapította 2013-ban. A cikk szerint Kincs sokáig a nyíradonyi önkormányzat alkalmazottja volt, dolgozott Tasó országgyűlési képviselői titkáraként, ma pedig Tasó államtitkárságán titkársági referens. Kincs 2014-ne 1000 forintért átruházta a céget egy debreceni nőre, aki a cégnyilvántartási adatok és a Tasó-családot ismerő helyi források szerint tagja az államtitkár tágabb rokonságának. A pavilont hamarosan a helyi Takarékszövetkezet fiókja fogja bérelni a cégtől, hogy mennyiért, azt nem lehet tudni.

Kincs Henrietta egy Kincses Titánok nevű közhasznú egyesület vezetője is, a szervezet épüetét a nyíradonyi mozi épületéből  71,5 millió forint uniós forrásból alakították át. A projektben a Stílus Egylet nevű civil szervezet is részt vett, amelynek akkori vezetője Tasó Marianna, az államtitkár lánya volt. Az egylet az ifjúsági központ ifjúsági „közösségi funkciójának kialakítása” címén 39,5 millió forint támogatást kapott.

További részletekért olvassa el a Direkt36 teljes cikkét itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik