Tudomány

5 000 éve nem engedi egymás kezét a bronzkori pár

A különös leletek egy Bajkál-tó környéki bronzkori temetőből kerültek elő. Úgy tűnik, a maradványok a szerelemnek állítanak emléket.

A szakértők is csak találgatnak a két csontvázzal kapcsolatban. Úgy vélik, hogy a maradványok egy idősebb férfihez, és feleségéhez – vagy ágyasához – tartoznak. A jelek szerint valószínű, hogy a leletek a Glazkov kultúrából származnak, tehát nagyjából 4 500 – 5 000 évesek.

A testeket egymás kezét fogva, a hátukon, fejüket nyugati irányba fordítva hantolták el. A sír egy ősi szent temetőben van, amely a Bajkál-tóra tekint.

A két maradvány közül csak a férfi lelet maradt meg teljes épségben – a női csontváz felső részét valószínűleg rágcsálók pusztították el. A női test mellől került elő az a figyelemreméltó jádekés, amely 13 centiméteres hosszával és 7 centiméteres szélességével igazi ritkaságnak számít.

A férfi maradványain is találtak egy különlegességet: egy hatalmas fehér jádegyűrűt. A gyönyörű ékszer a csontváz egyik szemgödrénél volt, az elhelyezés a csoport túlvilági hitére utalhat. A férfi koponyájánál és lábánál gím- és pézsmaszarvas fogakból készült medálokat is felfedeztek, ezek valószínűleg valamilyen fejfedő, illetve a lábbeli díszei lehettek. A térdnél talált, fémeszközöket tartalmazó bőrerszény funkcióját a szakértők egyelőre nem tudják pontosan meghatározni.

A férfi csontváz bal szemgödrében egy fehér jáde gyűrű volt Fotó: Dmitrij Kicsigin
A férfi csontváz bal szemgödrében egy fehér jádegyűrű volt Fotó: Dmitrij Kicsigin

A sírt ezen a nyáron tárták fel Irkutszktól 260 kilométerre észak-keletre, az Olhon-szigettől nem messze, Csernorud közelében. A temető pontos helyét egyelőre titokban tartják, mert nem szeretnék, ha a környéken megnőne az illegális ásatások száma.

A kutatók úgy gondolják, hogy a temető a korszakban vallásos szertartások színhelye lehetett. A szakértők bíznak benne, hogy a környéken még több hasonló maradvány lehet a föld alatt, így a jövőben újabb ásatásokat terveznek.

(Via: Siberian Times)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik