Foci

Egervári a hollandoktól is pontot rabolna

Négy ponttal lenne elégedett a világbajnoki selejtezősorozat első két mérkőzésén Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Az együttes pénteken Andorra vendégeként kezd, négy nappal később pedig a vb-ezüstérmes hollandokat fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.

„Most csak az első mérkőzésre koncentrálunk, a hollandokkal utána foglalkozunk – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Egervári Sándor. – Rengeteg információnk van az andorrai csapatról, rendkívül fegyelmezett, védekező stílusú együttes. Biztosan nehéz dolgunk lesz az első gólig, addig maximálisan kell koncentrálnunk, hogy megtaláljuk a rést a pajzsukon.”

Elmondta, hogy a keretből Varga József vírusos betegsége miatt várhatóan kihagyja a pénteki találkozót, míg Szabics Imre bokasérüléssel bajlódik, és csak később derül ki, hogy számíthat-e rá. Éppen ezért bekerült a keretbe a győri Koltai Tamás, aki a szombati bajnokin mesterhármast ért el a Diósgyőr otthonában.

Egervári arról is beszélt, hogy az a csapat, amely a csoportban pontot tud szerezni az alaposan átalakult hollandoktól, lépéselőnybe kerül a többiekkel szemben. Összegzésképpen azt mondta, négy ponttal már elégedett lenne az első két találkozó után.

Hosszú idő után visszatérhet a válogatottba Gera Zoltán, a West Bromwich Albion légiósa, aki a Premier League nyitányán bombagólt szerzett a Liverpool ellen, de az angol bajnokságban az azóta eltelt két fordulóban nem kapott lehetőséget.

„Talán az edzőmet kellene megkérdezni, miért nem játszom, de nem vagyok türelmetlen, biztos vagyok benne, hogy meg fogom kapni a lehetőséget” – jelentette ki a válogatott csapatkapitánya, aki a vb-ket és Eb-ket tekintve hatodik selejtezősorozatát kezdi meg.

„Bizakodó vagyok. Persze nagyon erős csapatokkal játszunk majd, de úgy gondolom, egyre jobb a válogatott. Az andorraiakat nem nagyon ismerem, de biztos vagyok benne, hogy az első gólig be fognak tömörülni, így nehéz dolgunk lesz” – mondta Gera. Hozzátette: a további összecsapásokon a védekezés lehet az egyik kulcs, példaként pedig a Videotont hozta fel. „Nem nyújtottak valami szép játékot, de meglett az eredménye.”

A válogatott pénteken 20:30 órakor Andorra La Vellában lép pályára, négy nappal később pedig – szintén 20:30 órakor – a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a hollandokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik