Kultúra

Filmek, amiket nem biztos, hogy meg kell nézned ezen a nyáron

A nyári kánikulában jól esik a nagy teljesítményű légkondi hűvös szellője a moziban. Aki azonban nem csak ezért látogat el oda, annak talán mégsem mindegy, hogy melyik filmért fizet ki súlyos ezreket. Következzenek azok a filmek, amiket érdemes elkerülni a nyár hátralévő részében.

Jégkorszak – A nagy bumm

Sajnos rendszeresen előfordul a folytatásokkal, hogy gyengébbre sikerülnek, mint az eredeti film. A Jégkorszak-franchise 2002-ben kezdte el  menetelését, az első rész színvonalas történetét és szerethető karaktereit már a második rész is csak nyomokban tudta másolni, azonban utána komoly mélyrepülésbe kezdett, a harmadik és negyedik részről nem is érdemes beszélni.

Úgy tűnik, az ötödik résztől sem várhatunk fellélegzést, Motkány továbbra sem tud leolvadni a makkjáról, ami nyomán egy idegen űrhajóval bolygatja meg az univerzum rendjét, ezzel sodorva bajba az állatokat.

A film hazai premierje: 2016. július 14.

Szellemirtók

Az eredeti film olyan színészekkel operált, mint, Dan Aykroyd, Bill Murray vagy Sigourney Weaver.  Az 1984-es első rész a korszak leghíresebb akció-vígjátéka lett, míg a második is szép sikereket ért el a mozikban. Ezek után mire számíthatunk a harmadik résztől, ami csak szimplán a Szellemirtók címet kapta? A trailerből ítélve sajnos semmi jóra. Az első és legfontosabb változtatás, hogy a főszereplők mind nők. A változtatás nem feltétlen válik a film előnyére, nem azért mert nők, hanem mert szimplán nem viccesek. Úgy tűnik, a trailer nem csak nekünk nem tetszik, a YouTube-on az eredeti amerikai előzetes 259 ezer like mellett 906 ezer dislike-ot kapott.

A film hazai premierje: 2016. július .28.

Ben-Hur

Aki látta az eredeti filmet, annak valószínűleg nem kell ecsetelni, hogy miért lehet az év egyik legrosszabb filmje a 2016-os Ben-Hur. A reboot története egy az egyben másolja az 1959-es eredetit, amit ha esetleg elfelejtettünk volna, inkább nézzük meg otthon ahelyett, hogy pénzt adnánk egy felvizezett változatért. Az ’59-es film annyira jól van eltalálva arányaiban (feszült izgalom; érzelem; akció), amit nehéz lenne bármivel überelni. A filmben egyébként olyan színészek kaptak szerepet, mint: Morgan Freeman, Jack Huston, vagy a Trónok Harcából ismerős James Cosmo.

A film hazai premierje: 2016. augusztus 18.

Kilenc élet

A Kilenc élet, más néven Apu mindent megtesz azért, hogy egyben tartsa a családot, szintén egy elég gyenge produkciónak tűnik. A testcsere-vígjátékban (amiről már nem egy bőr lett lehúzva amúgy is), a legsablonosabb történettel találkozhatunk, amit csak forgatókönyvíró alkotni tud. Tom Brand (Kevin Spacey) az egyik leggazdagabb üzletember, elhanyagolja családját, azonban a sors és egy bohókás öregember (Christopher Walken) keze által egy macska bőrébe kényszerül. Feladata, hogy újra közel kerüljön lányához és feleségéhez, ellenkező esetben, macskabőrben kénytelen leélni hátralévő életét. A humor forrása elvileg a helyzetkomikumokból adódik, ahogy a macsek megpróbálja jelezni családjának emberi mivoltát.

A film hazai premierje: 2016. szeptember 8.

Bridget Jones babát vár

A film harmadik részében – Bridget könnyűvérűségéből adódóan -, nem teljesen tiszta, hogy mely férfi lesz születendő gyermekének vér szerinti apja. Mintha láttunk volna már hasonló történetet, görög köntösbe öltöztetve, svéd zenével megspékelve. Valószínűleg a rajongóknak még így is tetszeni fog, azonban annak, akinek ez lenne az első Bridget Jones-filmje, nem ajánljuk kezdésnek.

A film hazai premierje: 2016. szeptember 15.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik