Foci

Kiharcolta a vb-részvételt az U19-es válogatott

A magyar U19-es labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Izraelt a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A mieink így csoportjuk harmadik helyén végeztek, így ott lehetnek a jövő évi U20-as világbajnokságon!

Nagy lendülettel kezdett a magyar csapat, igyekezett az ellenfél térfelén labdát szerezni és gyors támadásokat vezetni, ezzel együtt sokáig nem jutott el kapura lövésig. Az izraeliek egy-egy kontratámadással próbálkoztak, melyek rejtettek magukban veszélyt, de a játékrész közepén mégis összejött a magyar vezetés. Egy izraeli helyzetet követő lefordulás után Kalmár a félpályától vezette a labdát a 16-os felé, egy csellel lövőhelyzetbe került, és mintegy húsz méterről a kapu jobb oldalába lőtt. Ezután aktívabbá váltak az izraeliek, és a 36. percben egyenlítettek: Hugy fejelt – védőjét megelőzve – a kapuba egy jobb oldali beadás után. Három perccel később hasonló gólt szereztek a magyarok: Varga ívelt balról középre, Balogh pedig közelről a kapuba csúsztatott. Jó iramú és eseménydús félidőt láthatott a Szusza Ferenc Stadion mintegy ezer fős közönsége.


Balogh fejelte a magyar csapat győztes gólját
Fotó: MTI 

A pihenőt követően is élénk iramban futballoztak a csapatok, az izraeliek azonban egyre többet támadtak, a döntetlen ugyanis már számukra ért volna világbajnoki részvételt. Nagy volt a küzdelem, helyzet viszont nem igen alakult ki egyik kapu előtt sem. A hajrára beszorult a magyar csapat, az izraeli térfélre ritkán jutott át a labda. A végére maradt három komoly vendéghelyzet és két még nagyobb magyar, de Kalmár a kapusba lőtt a 94. percben, Zsótér pedig a kapu fölé a 95. percben. Ezzel együtt győzött a magyar csapat, így a minimális célkitűzést, a vb-részvétel kiharcolását teljesítette.

Az Eb-ről hat csapat utazhat az új-zélandi U20-as világbajnokságra. 

Eredmény – U19-es Európa-bajnokság, A csoport, 3. forduló

Magyarország-Izrael 2-1 (2-1)
gólszerzők: Kalmár (25.), Balogh (39.), illetve Hugy (36.)

a magyar csapat összeállítása:  Székely – Talabér (Medgyes, 59.), Asztalos, Lenzsér, Tamás – Nagy D. – Mervó (Németh, 84.), Kalmár – Zsótér, Balogh (Bobál G., 74.), Varga

Ajánlott videó

Olvasói sztorik