Foci

Döntetlennel kezdtek a magyar lányok

Döntetlennel debütált a magyar női labdarúgó-válogatott kispadján Markó Edina szövetségi kapitány, ugyanis együttese pénteken 2-2-es eredményt ért el a házigazda horvátok ellen az Umagban zajló nemzetközi tornán.

A magyar együttes a februárban kinvezett új szakvezetővel, Markó Edinával vágott neki a horvátok elleni meccsnek. A négycsapatos torna házigazdái ellen meglehetősen rossz talajú pályán kellett helyt állni, és az első felvonást uralta is válogatottunk: a 35. percben Sipos Lilla talált a kapuba.

A szünet után azonban előbb egyenlítettek, majd fordítottak a hazaiak, az utolsó tíz percben így mindent egy lapra tett fel a magyar csapat.

Fotó: MLSZ

A 86. percben ennek meg is lett a gyümölcse, Vágó Fanni higgadt mozdulattal talált a kapuba, így végül 2-2-re mentettük a találkozót. Legközelebb vasárnap, a második fordulóban az Egyesült Államok gárdája ellen lépünk pályára.

“Ahhoz képest, hogy kevés idő állt rendelkezésünkre a közös gyakorlásokra, elfogadható teljesítményt nyújtott a csapat, egy harcos, fizikálisan erős rivális ellen– értékelte a találkozót a lefújás után Markó Edina. – Sajnos igen rossz talajú volt a pálya, ez nem az építkező csapatnak kedvezett, alaposan megnehezítette a támadó játékot. Nálunk még látszott az összeszokottság hiánya, de ebben reményeim szerint fokozatosan lépünk majd előre, és már a torna hátralévő mérkőzésein javulni tudunk. Volt néhány játékos, aki nagyon jó benyomást tett rám, aki pedig gyengébb teljesítményt nyújtott, a viadal hátralévő két mérkőzésén még javíthat.”

Eredmény – felkészülési torna, 1. forduló

Horvátország-Magyarország 2-2 (0-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik