Foci

Dzsudzsák: “Szalai mindenféleképp hiányzik”

A Dinamo Moszkva szélsője hiányolja a Hoffenheim támadóját a válogatottból. Pintér Attila kapitány nem.

Szalai Ádám játékára tavaly decemberi kinevezése óta eddig egyszer sem tartott igényt Pintér Attila szövetségi kapitány, így nem is meglepő, hogy az Észak-Írország elleni vasárnap 18 órakor kezdődő első Európa-bajnoki selejtező bő keretébe sem hívta meg a Hoffenheim jó formában lévő támadóját.

 
Szalai két meccsen egy gólt lőtt a Bundesligában
Fotó: europress 

Szalai még februárban nyilatkozott a kapitánnyal való (v)iszonyáról.“Megbeszéltük azokat, amiket Telkiben elmondtam, ő ismertette az elképzeléseit. Az lett az eredmény, hogy nem hívott meg” – fogalmazott akkor a labdarúgó, amiből kiolvasható, ő nem számít a kerettagságra. 

A Nemzeti Sport keddi számában Pintér kitért Szalai írek elleni mellőzésére, amikor úgy fogalmazott: “Egyszerű az oka, meg vannak arra a posztra a játékosaink.”

Pintér Attila négy, klasszikus középcsatárként, vagy “hamis kilencesként” – Rudolf Gergely (Győri ETO), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Futács Márkó (Mersin Idmanyurdu), Priskin Tamás (Győri ETO) – már bizonyított, bevethető támadót hívott meg a keretbe. 

Hogy miként gondolkodnak Szalairól a társak arra Dzsudzsák Balázs a válogatott hétfői sajtótájékoztatóján adott választ. “A Szalai mindenféleképp hiányzik, sőt, mindenkinek. Ebből a szempontból a kapitánynak szíve joga eldönteni, hogy ki kerül be a keretbe. Mi hiányoljuk, úgyhogy nagyon remélem, hogy ő is itt lesz hamarosan közöttünk” – fogalmazott a Dinamo Moszkva játékosa.

Számszakilag a négy darab támadó biztosan elegendő. Hogy hiányzik-e Szalai Ádám vagy sem a magyar válogatottból, az majd vasárnap este 20 óra magasságában derül ki valójában. 

Az Európa-bajnoki selejtezősorozat magyar érdekeltségű F csoportjának menetrendje:

2014. szeptember 7.:
Magyarország – Észak-Írország 18.00
Feröer-szigetek – Finnország 20.45
Görögország-Románia 20.45

2014. október 11.:
Románia-Magyarország 18.00
Finnország-Görögország 20.45
Észak-Írország – Feröer-szigetek 20.45

2014. október 14.:
Feröer-szigetek – Magyarország 20.45
Finnország-Románia 20.45
Görögország – Észak-Írország 20.45

2014. november 14.:
Magyarország-Finnország 20.45
Görögország – Feröer-szigetek 20.45
Románia – Észak-Írország 20.45   

2015. március 29.:
Észak-Írország – Finnország 18.00
Románia – Feröer-szigetek 18.00
Magyarország-Görögország 20.45   

2015. június 13.:
Finnország-Magyarország 18.00
Feröer-szigetek – Görögország 20.45
Észak-Írország – Románia 20.45    

2015. szeptember 4.:
Magyarország-Románia 20.45
Feröer-szigetek – Észak-Írország 20.45
Görögország-Finnország 20.45 

2015. szeptember 7.:
Észak-Írország – Magyarország 20.45
Finnország – Feröer-szigetek 20.45
Románia-Görögország 20.45    

2015. október 8.:
Magyarország – Feröer-szigetek 20.45
Észak-Írország – Görögország 20.45
Románia-Finnország 20.45    

2015. október 11.:
Görögország-Magyarország 18.00
Feröer-szigetek – Románia 18.00
Finnország – Észak-Írország 18.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik