Gazdaság

Közfoglalkoztatás: gyanús számlák miatt lehet bajban a szabolcsbákai polgármester

Csalás, illetve költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak a szabolcsi faluban. Úgy tűnik, túlszámlázták a közfoglalkoztatás beszerzéseit: baráti cégnél vásároltak jó drágán.

Számos visszaélést tapasztalt a szabolcsbákai önkormányzatnál a közfoglalkoztatási programmal kapcsolatban az egyik képviselő, ezért nem régiben feljelentést tett az ügyészségen, a kormányhivatalnál és a munkaügyi hivatalnál is. Úgy informált minket, hogy a rendőrség is nyomoz már az ügyben.

Több feljelentés is érkezett – nyomoz a rendőrség

Az ügyészség szóvivője és a kormányhivatal megerősítette lapunknak a feljelentés tényét. Kiderült, hogy a Kisvárdai Járási Ügyészségre már 2016  áprilisában érkezett egy névtelen feljelentés, mely több pontban kifogásolta a Szabolcsbákai Községi Önkormányzat gazdálkodását. A feljelentés alapján a Kisvárdai Járási Ügyészség 2016. április 22-én rendelt el nyomozást, csalás vétségének gyanúja miatt.

További fejlemény, hogy egy magánszemély 2016. május 9-én szintén feljelentést tett írásban a Kisvárdai Járási Ügyészségen, mely feljelentés több ponton egyezik a korábbi névtelen feljelentésben írtakkal, illetve újabb állítások kivizsgálását is kéri a feljelentő. (Ellenőriztük, forrásunk, a képviselő ezen a napon adta be feljelentését az ügyészségre.) Ez utóbbi feljelentés alapján az ügyészség nem rendelt el újabb nyomozást, hanem ennek kivizsgálása a már korábban elrendelt nyomozás keretében történik.

Meghosszabbították a nyomozást

A nyomozást a Kisvárdai Rendőrkapitányság folytatja. A nyomozás határideje 2016. június 22. volt, azonban ezt a határidőt az ügyész által indokolt esetben meghosszabbíthatták. És meg is hosszabbították, augusztus 22-ig. Úgy tudjuk, az ügyben gyanúsítotti kihallgatás még nem történt.

A feljelentés konkrét tartalmáról azonban, illetve arról, hogy a nyomozó hatóság milyen nyomozati cselekményeket végez az ügyben, az eredményes befejezés érdekében nem adtak (nem is adhattak) lapunknak tájékoztatást.

Természetesen megkerestük a polgármestert is az ügyben, e-mailen, kétszer is, azonban nem reagált egyik levelünkre sem. De mi is történt Szabolcsbákán?

Nyugodtan fogjon vastagon az a ceruza

A közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó túlszámlázásokra számos példát tudott mondani lapunknak az ügyben feljelentést tett képviselő, melyeket számlákkal is igazolt.

Tavaly előfordult pl. hogy vettek egy Honda szivattyút, 360 ezer forintért, ami a helyi boltban 180 ezer forint volt. Lapvibrátor 260 ezer forintért kapható jó minőségben. Helyette olyat vásároltak, ami egyébként 135 ezerért kapható, de az önkormányzat 260 ezer forintot adott érte. A képviselő szólt, hogy ez így nem oké, de elmondása szerint azt válaszolta neki a polgármester, ne foglalkozzon vele. Nyelt.

Permetező volt 139 ezer forintos, meg 48 ezer forintos, gyengébb minőségű. Utóbbiból vettek kettőt… előbbi árában. Mindezt ugyanattól a „baráti” fehérgyarmati kereskedőtől.

A boltválasztás már csak azért sem ésszerű, mert Fehérgyarmat kb. 50 km-re van Szabolcsbákától, és helyben is van üzlet, vagy 10 kilométerre Kisvárdán. Ráadásul ezekben olcsóbb volt minden, amit vettek…

Idén is folytatták a túlszámlázást

Az egyik ismert áruházláncban 11 ezer forintba kerülő akkumulátoros fúrógépet 50 ezer forint feletti összegben vásárolták meg, és úgy hallottuk, akik dolgoztak vele, 4 lyukat nem tudtak kifúrni… A másik fúrót 17-20 ezer forintért lehet kapni, de az önkormányzat több mint 80 ezer forintot fizetett érte. Sarokcsiszoló, ami 22 ezer forint a boltokban 60 ezer forintért lett.

A képviselő megint szólt a vásárlásokat intéző polgármesternek. Jelezte, hogy ha a fehérgyarmati bolt árrése magasabb is, mint a többieké, mondjuk 10 százalékkal, az még talán elfogadható, de a többszörös ár biztosan nem. Ismét csendre intést kapott válaszul.

Programozottan magas árak

3000 méteren uborkát termeszt a falu, amiből ezer métert 2016-ban telepítettek be a közfoglalkoztatottak. Oda kell drót, kordonnak, amire az uborka felfut. A 300 kg drótot 645 ezer forintra ütemezte be a polgármester a közfoglalkoztatotti programba. A képviselő azt mondja, szólt a falu vezetőjének, hogy meg ne vegye ennyiért, mert a helyi boltban (ami egyébként drága bolt), csak 180 ezer forintba kerülne. Kisvárdán meg mindössze 150 ezer forintból is kijöhet. Válasz: ne foglalkozz vele!

Arról nem tudott informátorunk, hogy az elvileg kötelező 3 árajánlatot (aminek alapján a program költségeit össze kell állítani) bekérte-e a polgármester.

Volt, nincs, nyoma veszett

De más gyanús esetek is történtek a képviselő szerint a közfoglalkoztatásnál. Legyártottak pl. 150 darab betonoszlopot, és azt állítólag a polgármester eladta az unokatestvérének. Ám a képviselő szerint számla nem készült róla.

Vásároltak 71 ezer forintért napraforgómagot (csíkos forgót). De csak papíron. Vagyis számla volt (lásd fehérgyarmati kereskedő), de a magok soha nem kerültek be a raktárba. Ezért a faluból 4 embertől kellett „összekukázni” a vetni valót.

Ugyanígy vannak a permetszerek és a műtrágya is – ki vannak fizetve (2 millió + 900 ezer forint), de csak egy részüket hívják le a fehérgyarmati kereskedőtől, a többi beérkezése bizonytalan és nyomon követhetetlen.

És vannak közfoglalkoztatottak, akik be sem járnak, mégis kapják a bért – mondta lapunknak a feljelentést tett képviselő.

Nem csinált belőle titkot

Informátorunk szerette volna szembesíteni a polgármestert a képviselő-testület előtt azzal, amit tapasztalt, ezért szót kért nemrégiben. Nagy nehezen kapott is, beszámolt róla, mit tapasztalt. A jegyzőkönyvbe (amit az aljegyző készített) azonban semmi nem került be abból, amit elmondott, hanem csak a felszólalás ténye, valamint hogy a képviselő a közfoglalkoztatás számláival kapcsolatban kérdést tett fel a polgármesternek.

Azt is elmondta a testület előtt, hogy több helyen is feljelentést tett a tapasztalt visszásságokkal kapcsolatban. Tette ezt saját bevallása szerint azért, mert képviselői esküjét komolyan gondolja: a faluért dolgozik, nem más érdekében.

Tésztamutyi

Van más turpisság is – a faluban tésztát gyártanak, engedély nélkül, közfoglalkoztatásban. A szükséges eszközök költségei egyébként benne vannak a hivatalos programban. Szóval nyoma van a dolognak.

Gond akkor volt, amikor jött a feljelentés nyomán a kormányhivatali ellenőrzés. Körbement a riadólánc, kiadták a 4 tésztagyártó hölgynek, mondják azt, hogy takarítanak. És hogy tésztagyártás sosem volt. Akik pedig otthon voltak („közfoglalkoztatásban”), azokat is behívták, meg lepapírozták, amit kellett – avatott be minket a képviselő.

A kormányhivatal nem talált szabálytalan közfoglalkoztatásra utaló jeleket

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal is megerősítette megkeresésünkre, hogy kaptak bejelentést a a szabolcsbákai polgármester munkájával, a közfoglalkoztatási programmal, valamint a túlszámlázással kapcsolatban. A kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya munkaerő-piaci osztályának ellenőrei május 31-én ki is mentek előzetes értesítés nélkül ellenőrizni – tudtuk meg.

Megnézték a munkaterületeket, a munkavégzést, de mindent rendben találtak. Az ellenőrzés észrevételt csak azzal kapcsolatban tett, hogy nem mindegyik közfoglalkoztatott abban a programban dolgozott, amelyikbe fel lett véve.

Csoportos meghallgatást is tartottak, ahol a közfoglalkoztatottak egybehangzóan azt válaszolták a feltett kérdésekre, hogy alkalmazásuk során csak a települést érintő közfeladatokat kellett végezniük, és a napi 8 órás munkaidőt mindig ledolgozzák. Azt is mondták, nincs tudomásuk róla, hogy lenne olyan közfoglalkoztatott, aki munkaidőben nem közfeladatot látna el. A foglalkoztatással kapcsolatos nyilvántartásokat és az előző évi vásárolt eszközök és anyagok nyilvántartását rendben lévőnek találták.

Összegezve azt írták, hogy szabálytalan közfoglalkoztartásra utaló bizonyítékot nem találtak.

Látják, hogy baj van, de mindenki fél

Visszatérve a képviselőhöz: kérdésünkre, hogy mit szóltak a testület tagjai ahhoz, amit elmondott, azt válaszolta: mindenki látja, hogy baj van. De a testületben lévő emberek munkája is részben a polgármestertől függ, ezért félnek konfrontálódni.

Elmondása szerint a faluban is hasonló a hangulat. A félelem nem alaptalan, volt már olyan tisztségviselő, akit ellehetetlenített a polgármester – avatott be informátorunk.

Kérdeztük, ő nem fél-e, veszélybe kerülhet-e a megélhetése, ha szembeszegül. Azt mondta, nem. Képviselőként havi 11-12 ezer forintot kap. Gazdálkodó volt, van több szakmája, mostanában pedig a közmunka megszervezéséért és koordinálásáért kapott fizetésből élt. Vagyis ő is függ a polgármestertől. De azt mondta, nem aggódik, mi lesz ha kirúgják, úgy érzi, képes munkát találni magának.

Már költségvetési csalás gyanújával nyomoznak

Legfrissebb információnk, hogy az iratok vizsgálata során a Kisvárdai Járási Ügyészség észlelte, hogy költségvetési csalás vétségének gyanúja állapítható meg (a korábbi csalással szemben), mely bűncselekmény nyomozása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozik.

Ezzel kapcsolatos álláspontját az ügyész közölte a Kisvárdai Rendőrkapitánysággal, így várhatóan a rendőrség átteszi az ügyet a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságához. Ha ez megtörténik, az ügyben a továbbiakban az ügyészi feladatokat a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség fogja ellátni a Büntetőeljárási törvény vonatkozó rendelkezései szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik