Nagyvilág

Lefejezte szomszédját, mert sört lopott a házából

Emberölés vádjával indítottak eljárást egy 57 éves amerikai férfi ellen, aki azért ölte meg egyik szomszédját, mert sört lopott tőle – jelentette a helyi sajtó. A beszámolók szerint a Maine államban található Limingtonban élő Bruce Akers egy machetével támadt az 55 éves Douglas Flintre, aki a halottkémi vizsgálat szerint a nyakát és fejét ért sérülésekbe halt bele.

Az áldozatot a beszámolók szerint “szinte teljesen lefejezte” támadója, aki a holttestet rothadó szarvastetemek alá rejtette a telkén. Flint eltűnését előző hét pénteken jelentette be a hatóságoknak családja, közölve, hogy utoljára előző nap este látták.

Akers a rendőrség közlése szerint csütörtökön feljelentést tett náluk Flint ellen, azt állítva, hogy a házából alkoholt, egészen pontosan sört lopott tőle. A Flint eltűnése ügyében vizsgálódó rendőrök felkeresték Akerst is, aki nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy szomszédja életben van-e. “A fickó nem hagyott soha békén” – mondta a rendőröknek.

A férfit – akinek testén dulakodásra utaló nyomokat találtak – azonnal  bevitték kihallgatásra, ami alatt elmondta, hogy megölte szomszédját, és azt állította, fel akarta adni magát a hatóságoknak, csak még pár órára élvezni akarta a szabadságot.

A holttestet végül keresőkutyák találták meg birtokán, miután megkapták a házkutatási engdélyt a terület átkutatására. A maradványokra rothadó szarvastetemek alatt bukkantak. A rendőrök egy véres machetét is találtak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik