Nagyvilág

Betiltották az isztambuli melegfelvonulásokat

lgbt zászló (Array)
lgbt zászló (Array)

Isztambul belvárosában ezen a héten vasárnapra terveztek egy menetet a transznemű emberek támogatására, míg az idei meleg büszkeség parádét, amely korábban a muzulmán világ legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye volt, egy héttel későbbre, június 26-ára hirdették meg.

A városi kormányzó hivatala közleményében

a közbiztonság miatti aggodalmakra hivatkozva

tiltotta be a felvonulásokat. A szervezők válaszul közölték, hogy jogi úton megtámadják a szerintük alkotmányellenes döntést. Az Evrensel című török lap aktivistákat idézett, akik a tiltás ellenére is fel akarnak vonulni.

Iszambulban szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben az elmúlt hónapok pokolgépes merényletei miatt. Ráadásul az egyik ultranacionalista ifjúsági csoport azzal fenyegetett, hogy meg fogja akadályozni a felvonulásokat.

Üzenjük az állami tisztségviselőinknek: ne hagyják, hogy nekünk kelljen ezzel foglalkozni. Vagy tegyék meg, ami szükséges, vagy mi tesszük. Minden kockázatot vállalunk, hogy közvetlenül megakadályozzuk a felvonulást. Nem vállalunk felelősséget azért, ami ezután fog történni

– fenyegetőzött újságírók előtt szerdán Kursat Mican, a csoport isztambuli vezetője, majd egy török szólást idézett, amely szerint “ha nem tanulsz tapasztalatból, majd tanulsz az ütlegekből”.

Eltérően számos más muszlim államtól Törökországban nem bűncselekmény a homoszexualitás, ugyanakkor a másság iránti előítéletek széles körben elterjedtek. Az isztambuli melegfelvonulás 14 éves múltra tekint vissza, de tavaly már egyszer betiltották azzal az indokkal, hogy a muszlim böjti hónap, a ramadán idejére esett. Ennek ellenére is ezrek vonultak akkor utcára, a rendőrség pedig vízágyukat és könnygázt vetett be a békés tiltakozók ellen.

Az idén tervezett felvonulások is a ramadán idejére esnek.

Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa tavaly megdöbbenésének adott hangot a felvonulók elleni brutális fellépés miatt. Muiznieks hangsúlyozta, hogy a békés gyülekezés joga alapvető emberi jog, és

a rendőrségnek megvédenie kell a tüntetőket, nem pedig megtámadnia.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik