Belföld

Krónikus a hazudozás a sokkos magyar egészségügyről

Rácz Jenő  (Rácz Jenő )
Rácz Jenő  (Rácz Jenő )
Látlelet egy nyugdíjba vonuló kórházigazgatótól.

Rácz Jenő a legfrissebb 168 Órában azt mondja, azért megy nyugdíjba, mert nem akart presztízsveszteséget, azt, hogy megbízatása lejárta előtt felállítsák. Marasztalták, de

manapság senki sem lehet biztos a kórházigazgatói állásában.

Úgy érzi, nem hagy maga után torzót, a Veszprém megyei kórházban minden terve megvalósult. Az interjú végén elárulja, hogy nyugdíjasként egy történelmi regényt készül írni. Addig is az egykori egészségügyi miniszter üzen a politikának, amely csak ígéri a reformokat.

A mindenkori hatalom becsapja az embereket, amikor szándékosan elhallgatja a társadalom elől, hogy az egyre fejlődő orvostudomány nincs összhangban az ország gazdasági lehetőségeivel. A politika hiú ábrándban ringatja az embereket, mintha a hazai egészségügy képes lenne az orvostudomány aktuális állása szerint mindenfajta szolgáltatást, mindenhol, mindenkinek elérhetővé tenni. Ez hazugság, sehol nincs ilyen a világban, még az Egyesült Államokban sem, pedig ott az egy főre jutó egészségügyi kiadás nominálisan annyi, mint nálunk az egy főre jutó nemzeti össztermék. Ráadásul a magyar politikusok naponta lebuknak: ha az ember bemegy az első rendelőintézetbe, azonnal szembesül a lesújtó valósággal. A beteget joggal frusztrálja ez a helyzet, a dühét pedig óhatatlanul az egészségügyi személyzeten tölti ki.

Rácz Jenő hívő katolikusként gyónást ajánl a politikusoknak, óvatosságra int a kormány optimista egészségügyi adatainak értelmezéséhez, amelyre saját példát hoz. Az orvosi kamarában őt úgy tartják számon, mint traumatológust, de szikét húsz éve a kezébe sem vett, hiszen vezető volt.

Na, ennyit ér a statisztika.

Noha fontosnak tartja a minap bejelentett béremelést, szerinte azt folytatni kell, egyébként nem fékezhető le a szakemberek elvándorlása. Szerinte akkor válna működőképessé a rendszer, ha lenne bátorsága a politikának a szakmai érvek mellé állni. Meg kellene értetni a választókkal, hogy nem a sebészetet, szülészetet kell közel vinni hozzájuk, hanem az alap- és a sürgősségi ellátást meg a mentőszolgálatot.

Orvosként mindig azt vallottam: nem azt kell mondani a betegnek, amit hallani akar, hanem azt, amivel a javát szolgálom.

Rácz Jenő orvosként magyarázza el azt is, miért tartja most elfogadhatónak, hogy a kormány centralizál.

Amikor egy beteg sokkos állapotba kerül, centralizálni kell az irányítást, mindent alá kell rendelni annak a szempontnak, hogy megmentsük az életét.

Most azt mondja, a sokk csak akkor múlhat el, ha pluszforrás kerül a rendszerbe.

Az egészségügybe befektetett tőke biztosan megtérül.

Rácz Jenős más pártok mellett a Fidesznek is adott tanácsot, ingyen. Azt mondja, a jövőben sem fogad el pénzt azért, hogy nyugdíjasként segíteni fogja régi barátja, Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik