Belföld

Nem nyomoznak tovább az ellopott százmilliós Csontváry-festmény után

Megszüntette a nyomozást a rendőrség a közelmúltban az ellopott Csontváry-festmény ügyében. A tettes vagy tettesek nem kerültek elő – írja a Bors.

Az „Éjszakai jelenet kápolnával” című Csontváry Kosztka Tivadar-festmény eltűnésének története már-már filmbe illő. A debreceni kiállítócsarnokból 2014-ben veszett nyoma egy másik festménnyel, Nemes Lampérth József „Táj dombokkal” című tusrajzával együtt. A két festmény együttes értéke 134 millió forint. A történet érdekessége, hogy a galériába nem tört be senki, erőszakos behatolásra utaló jelek nem voltak. A dolgozóknak leltárazás közben tűnt fel a hiány.

csontváry

A festményeket Antal Péter műgyűjtő adta letétbe a városnak. A képek biztosítva voltak, de konkrétumok hiányában elutasították ezt az igényt. Ezért a város önkormányzata kártalanította a tulajdonost.

nemes lampérth

A lap szerint a magyar állam 27 védett Csontváry-képet tart nyilván, ez a festmény azonban nincs köztük. Nem tudni, a kiállítás anyagából a tolvajok miért pont ezt a két alkotást választották.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik