Belföld

Megerőszakolta és halálra verte szeretőjét Borsodban – Életfogytiglant kapott

Aljas célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében talált bűnösnek a bíróság egy férfit, aki a vád szerint halálra verte szeretőjét Csernelyen. A Miskolci Törvényszék még hétfőn hozta meg ítéletét, amely szerint a férfit életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtották. Feltételesen ugyan szabadulhat – de legkorábban csak 35 év múlva.

Az ítélet szerint a férfi és áldozata között évekig “alkalmi szexuális kapcsolat” volt. Egyik este a vádlott ismét átment szeretőjéhez, ittak, ám a férfi agresszív lett és nekirontott: ütötte, rúgta, karmolta, leszakította a ruháját és megerőszakolta.  Az áldozat több mint 50, az egész testére kiterjedő sérüléseket szenvedett, amelyekbe a helyszínen belehalt.

Támadója a történtek után letisztította magát, a holttestet letakarta és elment bort venni. Ezután eltüntette az ujjlenyomatait a kilincsről és a berendezésről, de másnap reggelig ott maradt.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte kisebb részben azt, hogy az elkövetéstől az elsőfokú elbírálásig több, mint két év eltelt, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a férfi büntetett előéletét és “a cselekmény gátlástalan és kitartó, ittas állapotban történő elkövetését, a cselekmény elszaporodottságát és megyeszerte is közfelháborodást kiváltó jellegét” .

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért fellebbeztek, így az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik