Belföld

Elmarad a Takarékban rendkívüli közgyűlése

A Spéder-közeli MATAK Zrt. kezdeményezte, hogy tartson rendkívüli közgyűlést a Takarékbank. Sajtóértesülések szerint ezen a közgyűlésen arról szavaztak volna a részvényesek, hogy döntő mértékű tulajdont szerezzenek a Spéder Zoltán vezetése alatt álló FHB bankcsoportban, írja a 444.hu.

A lap szerint ez egy több éves folyamat vége lenne, amiben közeledett egymáshoz az FHB, a Magyar Posta és a takarékszövetkezeti integráció. Eddig úgy tűnt, ezt a kormány is támogatja. Az utóbbi napokban viszont eltűnt ez a hátszél Spéder mögül és többen elkezdték kritizálni a takarékintegrációt.

Varga Mihály benyújtott törvényjavaslata pedig már azt célozza, hogy az FHB-t és a Takarékbankot leválasszák az integrációról.

A lap szerint Spéderék a legkomolyabb ütést a Magyar Nemzeti Banktól kapták (105 milliós bírság) mégpedig azért, mert az FHB elkezdett kutakodni a 2012-ben kibocsátott kötvények körül, amik talán megmentették az abban az időben nagyon rossz állapotban lévő bankot.

Az FHB azonban eddig még nem árulta el, hogy kik a kötvények birtokosai, pedig a lap szerint ez háborút jelentene. Ha a nemzeti vagyonkezelőnél van, akkor a kormánynak valami magyarázatot kell adnia arra, miért akarták 2012-ben megszerezni ezeket.

Azzal, hogy Sépderék lefújták a közgyűlést azt jelenti, hogy belenyugodtak a jelenlegi helyzetbe, vagyis az FHB és a Takarékbank nem fog a közeljövőben jobban egyesülni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik