Közélet

Agyevő amőba ölte meg a kilencéves kislányt

A mikroszkopikus korokozó ott van a folyókban, a tavakban, és forrásokban, de csak nagyon ritkán fertőz.

Agyhártyagyulladás gyanújával szállítottak kórházba a kilenc éves Hally Yust-ot a kansasi Spring Hillben. Két nappal később az orvosok minden igyekezet ellenére a kislány meghalt, majd később kiderül, hogy nem agyhártyagyulladásban szenvedett, hanem egy a melegebb, édesvizekben élő, naegleria fowleri nevű amőbafajta támadta meg – írja a Fox4c News.

 Hally Just

A mikroszkopikus élőlény rend szerint a vízfenéken és, baktériumokkal táplálkozik, de ritkán előfordul, hogy fürdőző emberek orrába kerül, majd onnan feljut az agyba, és elkezdi elpusztítani annak szöveteit. Bár ritkán következik be fertőzés – az Egyesült Államokban mindössze 200 esetet regisztráltak az elmúl ötven évben – a túlélési esély nagyon alacsony, mindössze 2-3 százalék. Legutóbb tavaly nyáron halt bele egy 12 éves arkansasi kislány.

Az esetet kivizsgáló Dr Tiffany Geiger a hírcsatornának azt mondta, hogy bár eleve nagyon alacsony a megfertőződés kockázata, még tovább csökkenthető azzal, ha melegebb természetes vizekben az orrnyílást lezáró tárgyakat, például búvárszemüveget, vagy orrcsipeszt használunk. A fertőzés emberről emberre nem terjed, és rendszeresen karbantartott úszómedencékben sem lehet összeszedni.

A tünetek általában a fertőzést követő ötödik napon jelentkeznek először: fejfájás, láz, hányinger, nyaki fájdalom, és zavarodottság kezdi el gyötörni az áldozatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik