Belföld

Beigazolódott: csak kis területet érintett a balatoni szennyezés

Pont ezt a kis területet sikerült kifogni a Balatont átúszóknak – derült ki az ÁNTSZ vizsgálatából. Általánosságban azonban nincs semmi baj a vízzel, folyamatosan figyelik annak tisztaságát.

Laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy lokális szennyeződés okozta a fertőzéseket, az elemzések humán calicivírus jelenlétét mutatták ki. A fertőzés forrásának felderítésén még dolgoznak. Nemcsak az egészségügyi hatóságnak, de a strandok üzemeltetőinek is rendszeres vizsgálatot kell tartaniuk – közölte az ÁNTSZ.

A szolgálat nyomatékosan kéri, hogy fertőző betegek ne látogassák a strandokat. A hasmenéses tünetek elmúlása után még akár egy hétig is fennállhat a fertőzés képessége, legalább ennyi ideig kerülni kell a fürdőzést. Fontos, hogy a strandokon a kijelölt mosdót használjuk és mossunk kezet.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a vízminőséget csak a kijelölt strandokon ellenőrzik, máshol nem javasolják a fürdést.

Júniusban a Magyar Úszás Napja rendezvényén volt tömeges fertőzés, Risztov Éva olimpiai bajnok és Gyurta Gergely Európa-bajnok is kórházba került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik