Nagyvilág

Két órán át imádkozott a házaspár, mire mentőt hívtak haldokló fiukhoz

A Calgaryban élő Emil és Rodico Radita arra ért haza a templomból 2013 májusában, hogy 15 éves gyermekük nem lélegzik, majd végignézték, ahogy meghal. Két órán át imádkoztak, miután úgy döntöttek, mentőket hívnak.

A boncolás során kiderült, a fiú alultápláltság és elhanyagoltság miatt vesztette életét – írja a National Post.

Az orvosszakértő arról számolt be, a fiú fogai elrohadtak, bőrén fertőzés miatt fekélyek alakultak ki. Halálakor mindössze 17 kilogrammot nyomott.

Hozzátette, elképzelhető, hogy a szülők még el sem indultak a templomba, amikor a fiú már nem lélegzett. Szüleit emberöléssel vádolják.

Larry Pugliese csendőr, aki elsőként, 22 óra körül ért a helyszínre elmondta, az áldozat úgy nézett ki súlyos soványsága miatt, mint egy csontváz.

A fiú elképesztően vékony volt. Nem volt rajta póló, a bordái kiálltak

– fogalmazott a férfi a meghallgatáson.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik