Pénzügy

A leggazdagabb magyar pert nyert a NAV ellen

gattyán György (gattyán györgy)
gattyán György (gattyán györgy)

Megnyerte az évek óta zajló perét a NAV-val szemben a Docler Holding, Gattyán György cége – írta az Index. Ezzel a magyar történelem valószínűleg legnagyobb adóügyi pere zárult le, amiben úgy 50-60 milliárd forintnyi áfát és büntetést igényelt a cégtől az adóhatóság, és ennél valamivel több vagyont már le is zárolt az eljárás során. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerdai jogerős döntésével megszüntette a NAV határozatát, ami alapján pénzt követelt Gattyánéktól, és kimondta, hogy a

a NAV nem használhatta volna azokat a bizonyítékokat, amik alapján adócsalással vádolta Gattyán cégét, de még az alapján a bizonyítékok alapján sem mondható ki, hogy Gattyán cége bármilyen adószabályt megszegett volna.

A Gattyán cége ellen 2012 óta zajlik egy nyomozás költségvetési csalás miatt, amit, mint kiderült, két év titkos adatgyűjtés is megelőzött, ami során lehallgatták a dolgozók telefonjait és elolvasták az e-mailjeit. 2012-ben aztán végül hivatalosan is nyomozás indult, amiben amúgy még azóta sem gyanúsítottak meg senkit semmivel, és a Docler vezetői azt sem tudják igazából, hogy miért indult a titkos lehallgatás.

A per arról szólt röviden, hogy vajon áfát csalt-e a Docler Holdinghoz tartozó WebMindLicenses Kft. azzal, hogy egy portugál cégnek adta licencszerződéssel a LiveJasmin, a világ egyik legnépszerűbb erotikus weboldalának az knowhow-ját és üzemeltetését.

A weboldalt, amit Gattyán cége hozott létre és üzemeltetett egy darabig, 2009-től egy portugál cég, a Lalib üzemeltette, miközben alvállalkozóként az oldalon több Docler-cég dolgozott, a fejlesztéstől az ügyfélszolgálatig.

Gattyán a leggazdagabb magyar

Gattyán György 2014-től Magyarország leggazdagabb embere, 2015 januárjában vagyona kb. 174 milliárd forint, ezzel kb. 15 millárd forinttal előzte meg a második helyezett Csányi Sándort. Gattyán a vagyonát a piacról szerezte, tevékenységének semmi köze az államhoz. A milliárdos évek óta Los Angelesben él.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik