Nagyvilág

Iszlám Állam: megkezdődött Fallúdzsa visszafoglalása

Az iraki kormányerők megkezdték hétfőn az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kezén lévő nyugat-iraki Fallúdzsa városának végső ostromát - jelentették be a hadműveletet vezető parancsnokok.

Szaba al-Noman, a terrorellenes elitalakulatok egyik szóvivője közölte, hogy helyi idő szerint hétfő kora hajnalban rohamra indultak a dzsihadisták második számú iraki fellegvárának számító, Bagdadtól ötven kilométerre fekvő Fallúdzsában az Iszlám Állam harcosai ellen. A síita milíciák által támogatott katonák három irányból léptek a város területére. A település déli részén fekvő Najmíja körzetben robbanásokat és fegyverropogást lehetett hallani. Abdelvahab asz-Szádi, a bevetésért felelős parancsnok azt mondta, az elitalakulatokat, amelyek a hét vége óta készültek a város végső ostromára, az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légicsapásokkal segíti.

A biztonsági erők és a síita milíciákat tömörítő Hasíd Saábi ernyőszervezet múlt hétfőn indított hadjáratot Fallúdzsa visszafoglalására. Az elmúlt néhány napban a város körül fekvő több falut és Fallúdzsa több külvárosát is sikerült visszavenniük a szélsőségesektől.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) múlt pénteken azt közölte, hogy nagyjából 50 ezer civil rekedt Fallúdzsában, a szélsőséges szunnita harcosok ugyanis nem engedik őket elmenekülni. Akiknek ez csütörtökig mégis sikerült – mindössze 800 emberről van szó -, azok azt mondták, hogy többen éhen haltak a városban.

Ez volt az első iraki város, amelyet 2014 januárjában megszállt az Iszlám Állam, már fél évvel azelőtt, hogy a terrorszervezet kikiáltotta “kalifátusát” az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik