Tudomány

Mutass egy Y-kanyart, megmondom, ki vagy

Az vezetési stílus olyan, mint az ujjlenyomat. Az autónk által gyűjtött adatok alapján száz százalékos pontossággal azonosíthatnak minket.

A University of Washington és a University of California, San Diego kutatói szerint az autók által gyűjtött adatok alapján bárki száz százalékos pontossággal azonosítható lehet. Kísérletük során azt vizsgálták, milyen információkat lehet összegyűjteni a kocsik funkcionális egységei közötti kommunikációt biztosító hálózat, az ún. „CAN-Bus” segítségével.

A kísérletben résztvevő tizenöt ember arra kérték, hogy kocsikázzanak egy kicsit egy zárt parkolóban, illetve egy előre meghatározott, nyolcvan kilométer hosszú útvonalat követve hajtsanak keresztül Seattle-ön. Valamennyi tesztalany ugyanazt a 2009-es szedánt vezette, mindannyian ugyanabban a napszakban ültek a volán mögé és csak ugyanannak a rádiócsatornának a műsorát hallgathatták. A kutatók mindent megtettek annak érdekében, hogy a tesztkörök közötti egyetlen jelentős különbség maga az autóvezető legyen.

A CAN-Bus segítségével számtalan különféle adathoz juthattak hozzá: felmérhették például, hogy az egyes sofőrök milyen szögben fordítják el a kormányt kanyarodáskor, mikor teszik ki az indexet, milyen sebességgel hajtanak és milyen erősen nyomják a féket.

A kutatók fogták az összegyűjtött adatok kilencven százalékát, és betáplálták egy tanuló algoritmusba, így az minden egyes résztvevő vezetési stílusát megismerhette. A maradék tíz százalékot egy másik algoritmussal rágatták át, amelynek az volt a feladata, hogy a kapott profilok alapján azonosítsa a sofőröket.

A kísérlet ijesztő eredménnyel zárult: a program akkor is képes volt teljes pontossággal felismerni az egyes résztvevőket, ha csak a fékpedálhasználatra vonatkozó adatokat kapta meg.

A kutatók szerint a tanulmányuk rávilágít arra, hogy milyen iszonyatos mennyiségű adatot osztunk meg akaratlanul is az autógyártókkal, a mobilalkalmazás-fejlesztőkkel és a biztosítótársaságokkal. Mint írták, ez akkor is aggodalomra ad okot, ha tizenöt embert jóval egyszerűbb pusztán a vezetési szokásai alapján megkülönböztetni egymástól, mint ezret, tízezret vagy százezret.

És igaz ugyan, hogy egy ilyen algoritmus használata bizonyos előnyökkel is járhat – megkönnyítheti például a bűnüldöző szervek munkáját–, de adatvédelmi szempontból ennek ellenére is komoly aggályokat vethet fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik