Nagyvilág

Kormányellenes tüntetések Kazahsztánban, több tucatnyi tüntetőt vettek őrizetbe

Az utóbbi egy hónapban az ország több nagyvárosában voltak tiltakozások a tervezett földreform ellen, amely lehetővé tenné, hogy a kormány kazah vezetésű vegyesvállalatoknak adjon el földeket. A tüntetéseket az a félelem váltotta ki, hogy külföldiek – köztük kínai cégek – földhöz juthatnak. A demonstrációk azonban közben a kormánnyal való általános elégedetlenség kifejezőivé váltak, és a legjelentősebbek az utóbbi több mint egy évtizedben a közép-ázsiai országban. A szombati tiltakozások annak ellenére megszerveződtek, hogy a hatóságok előzőleg több ellenzéki aktivistát őrizetbe vettek.

A rendőrség előzetesen körbezárta Almati főterét, mégis mintegy száz tüntető gyűlt össze az egyik ellenőrzőpontnál, és több hasonló létszámú csoport akart bejutni a térre másik pontokon. Szemtanúk látták, amint a rendőrök elkergették a tüntetőket, és többet közülük elkaptak, majd autóbuszba kényszerítettek.
A fővárosban, Asztanában

a rendőrök őrizetbe vettek tüntetőket, köztük újságírókat.
Raul Uporov újságíró, aki az ország nyugati részén lévő Uralszk városban él és dolgozik, telefonon elmondta, hogy őt is őrizetbe vették az ottani tüntetésen.

Hasonló letartóztatásokról számolt be Azamat Majtanov újságíró Atirau városból, és a kosztanai székhelyű Nasa Gazeta című lap is jelentette, hogy több embert őrizetbe vettek ott.

A kazah vezetéssel szembeni elégedetlenség egyik oka a gazdasági növekedés hirtelen lelassulása és a nemzeti valuta 45 százalékos tavalyi értékvesztése, aminek oka az olajárcsökkenés volt.

A Kazahsztánt 1989 óta vezető Nurszultan Nazarbajev államfő május elején valamelyest engedett a tiltakozóknak, és bejelentette, hogy a földreform az eredetileg július 1-jére tervezett bevezetését év végéig elhalasztják. Viszont figyelmeztetett, hogy a további tiltakozásokkal szemben határozottan fel fognak lépni. Bejelentése után

benyújtotta lemondását a gazdasági miniszter.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik