Belföld

Elkapták azt a férfit, aki budaörsi áruházakat fenyegetett bombával

Budaörsi áruházak ellen elkövetett bombafenyegetésekkel és budaörsi nyaralók felgyújtásával gyanúsítanak egy 22 éves fiatalembert, akit pénteken fogtak el egy budapesti nyilvános telefonfülke közelében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kiemelt ügyek főosztálya bűnügyi támogató osztályának vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. 

Sulyok Viktor elmondta: a budapesti fiatalember (Sz. Domonkos) a gyanú szerint február óta tizenegyszer fenyegetett meg budaörsi áruházakat.

A 24.hu úgy tudja, ő volt az, aki miatt két hete rendőrök szállták meg a HÉV-et, a III. kerületi Szentendrei úton a Rómaifürdő megállónál.

Az ügy felderítésére száztagú nyomozócsoportot hozott létre a BRFK, munkájuk eredményeként sikerült elfogni a gyanúsítottat, miután pénteken ismét fenyegetőzött.

A férfi elfogása előtt egy hegyvidéki telefonfülkéből újabb fenyegető telefonhívást intézett a BRFK-ba, majd elfutott. A fővárosi rendőrök a helyszín közelében fogták el, előállították és őrizetbe vették őt.

bombafenyegető2
Fotó: police.hu

Az ügyben több száz embert hallgattak meg, háromszázötven bűnjelet foglaltak le.

A gyanúsított kihallgatásán elismerte a fenyegetéseket, és elmondta azt is, hogy Budaörsön az elmúlt két évben több nyaralót is felgyújtott. Ezt a gyanút alátámasztják a házkutatáson lefoglalt bizonyítékok – mondta Sulyok Vilmos.

Az osztályvezető az MTI kérdésére azt felelte, hogy van elképzelésük arról, mi motiválta a fiatalembert, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem mondott többet.

Az elmúlt két évben 49 nyaralógyújtogatás ügyében indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen, és vizsgálják, hogy hány eset köthető ehhez a fiatalemberhez – közölte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik