Foci

Az év egyik legjobb meccse következik szerda este

A Liverpool szerdán új korszakot nyithat. A nemzetközi eredményeit tekintve továbbra is legsikeresebb angol klubot tizenegy éve elkerüli a nemzetközi kupasiker. A 2005-ös isztambuli, AC Milan elleni BL-győzelmet a futball legendás meccsei között tartják számon, de az azt követő évtized sikerek helyett lassú leépülést hozott. Szerda este Baselben megtörhetik ezt a rossz sorozatot, de nem lesz egyszerű. Az ellenfél ugyanis a sorozat specialistája.

A Sevilla gyenge szezont futott a bajnokságban. A győztes Barcelonánál 39-el kevesebb pontot szerezve hetedik helyen végeztek a piros-fehérek. A gyenge bajnoki szereplést viszont feledtette meggyőző Europa-liga menetelésük. Szerda este ötödik alkalommal (sorozatban pedig harmadjára) hódíthatják el a kupát. Ez utóbbi sporttörténelmi tett lenne, az EL-trófeát még egy csapat sem vitte haza háromszor egymás után.

europress
A Sevilla edzője, Unai Emery magyaráz Iborrának és Kevin Gameironak Fotó: europress

Az idei szezont a Bajnokok Ligája csoportkörében kezdték az andalúzok, és sima 3-0-ás Borussia Mönchengladbach elleni sikerük után joggal reménykedhettek a továbbjutásban. Ez nem jött össze, négy egymást követő vereség után a D-csoport harmadik helyén végeztek (a City és a Juventus mögött) és kedvenc sorozatukban folytathatták, ahol meg sem álltak a döntőig.

A Liverpool is rapszodikusan teljesített a Premier League idei kiírásában. A csapat nyolcadik helyen zárt. Jürgen Klopp a szezon közben érkezett és jól érzett rá, hogy a csapatot egyedül egy Europa-liga győzelemmel vezetheti vissza a Bajnokok Ligájába. Irányítása alatt újra karakteres futballt játszó, hajtós csapat lett a Pool, az Anfield Roadon pedig hosszú évek után újra  megremegtek az ellenfelek. A sorozat kieséses szakaszában a Tottenham, Borussia Dortmund, Villareal trió mind a The Kop előtt vérzett el, a vörösök pedig meggyőző játékkal jelentkeztek be a kupáért. Azonban figyelmeztető jel lehet, hogy a hazai győzelmei mellett a Liverpool idegenben gyengélkedett, egynél több gólt egyszer sem szerzett.

europress
A Liverpool legnagyobb sztárja jelen pillanatban Jürgen Klopp edző Fotó: europress

Örökmérleg:

A Sevilla mérlege angol csapatok ellen:

2 győzelem,
2 döntetlen,
3 vereség.

A Liverpool mérlege a spanyolok ellen:

14 győzelem,
10 döntetlen,
10 vereség

A két csapat különböző futballt játszik, először találkoznak egymással, ráadásul kupadöntőben. Szinte lehetetlen megtippelni a végeredményt. Nagy kérdés, hogy az angol védelem képes lesz e semlegesíteni a spanyolok támadóit. Kevin Gameiro hét gólnál jár a sorozatban, a Sakhot nélkülöző Pool védelem meg fog szenvedni vele. Ha sikerül, az angolok felé billenhet a mérleg nyelve. A francia támadó ugyanis csapata góljainak felét vállalta magára. Ezzel szemben a Liverpool tizenegy különböző játékosa talált be a sorozatban, ez több mint bármely más csapaté.

A Sevilla ráadásul több, mint pár ügyes támadó. Ki kell emelnünk Ever Banegát, aki reneszánszát éli  mióta két éve otthagyta a Valenciát és csatlakozott a csapathoz. A kreatív argentin mögött pedig Krychowiak és a Stoke City volt középpályása N’Zonzi adhat stabilitást a csapatnak. Mindkét csapat védelme sebezhető, ez a semleges nézőknek örömmel töltheti el, a csapat szurkolóit kevésbé.

Nüanszokon múlhat. A szurkolók biztatásának erejéről mesélhetnének Liverpoolban. A fentebb említett 2005-ös Bajnokok Ligája döntőben 3-0-ról fordították meg Gerrardék a mérkőzést. Akkor a szünetben így énekeltek a drukkerek. Félelmetes.

Persze a Sevilla szurkolói is híresen jó hangulatot tudnak csinálni, elég megnézni az alábbi videot, hogy lássuk a hangulatra nem lesz panasz.

A két edző sem tett elhamarkodott kijelentéseket. Unai Emery méltatta a Liverpool bátor támadójátékát, mint mondta:

Klopp alatt megváltoztak a játékosaik, boldogok a pályán. Minden tudásunkra szükségünk lesz ellenük, viszont fontos, hogy hideg fejjel játszunk.

Jürgen Klopp szerint játékosai készen állnak és készek, hogy megajándékozzák szurkolóikat a rég várt sikerrel, ugyanakkor ő is óvatosságra intett.

Két sikerre éhes, hatalmas tempó diktálására képes csapat, sebezhető védelemmel, csodás szurkolókkal, impulzív edzőkkel és bátor támadófutballal. Rég vártuk ennyire az Európa-liga döntőjét, mert érzésünk szerint akár az év egyik legjobb mérkőzése is kikerekedhet ebből.

Oltárczy József

Európa-liga:

Liverpool – Sevilla
Bázel, St. Jakob-Park, csütörtök 20.45.
Játékvezető: Eriksson (svéd)

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Liverpool: Mignolet – Clyne, Lovren, K. Touré, Moreno – Lallana, Can, Milner – Firmino, Sturridge, Coutinho

Sevilla: David Soria – Mariano, Rami, Carrico, Escudero – Krychowiak, N’Zonzi – Coke, Banega, Vitolo – Gameiro

Közvetíti: Digi Sport1, RTL2, élő közvetítés a BT Sport YouTube csatornáján

Ajánlott videó

Olvasói sztorik