Az énekesnő nemrég töltötte be 30. életévét és nagyon szeretne már gyereket. Dér Heni azt is bevallotta a Story magazinnak, hogy focista vőlegényével többek között azért szakítottak tavaly nyáron, mert nem egyeztek családalapítási terveik.
Nagyon vágyom már arra, hogy édesanya legyek. Gáborral pont azért nem maradtunk együtt, mert nagyon különböző dolgokat akartunk az élettől. Ő már lányos édesapa volt, amikor megismerkedtünk, én pedig nagyon szerettem volna menyasszony lenni, két-három gyereket szülni… Egyre hangosabban dübörög bennem: édesanya szeretnék lenni! Elmúltam harminc, lassan szeretnék végleg megállapodni valaki mellett, de ez egy ördögi kör: amióta egyedül vagyok, még többet dolgozom, még inkább a karrieremre koncentrálok. Nem marad idő arra, hogy ismerkedjek
– magyarázta az énekesnő, aki ennek ellenére bízik abban, hogy egyszer csak előtte terem majd a semmiből a nagy ő.
A zsúfolt napirendembe nem fér bele a társkeresés, én mégis bízom abban, hogy rám talál a nagy Ő, ahogy a földből kinő a gomba, egyszer csak ott áll majd előttem álmaim férfija…