Belföld

Takáts Zsuzsanna barátnője volt Kissék eredeti célpontja

   

Ahogy azt szerdán megírtuk, Kiss László bocsánatot kért áldozatától, Takáts Zsuzsannától, akit 55 évvel ezelőtt két társával együtt megerőszakolt. A Bors szerint eredetileg nem is Zsuzsannára, hanem egyik barátnőjére vadásztak. A lap bírósági papírokra hivatkozva azt írja, a barátnőt csak a szerencse mentette meg az erőszaktól. A bírósági ítéletben ez szerepel:

Lantos László vádlott 1961. július 2-án ismerkedett meg Zsuzsanna sértettel, aki barátnőivel együtt kint volt a nemzeti sportuszodában. Ekkor -bár Lantos inkább a sértett barátnőjével XY-nal foglalkozott – megállapodtak abban, hogy a sértett ismét kimegy az uszodába… 1961. évi július hó 4.napján sértett egy másik barátnőjével ment oda, minthogy XY-nak odahaza házi munkákat kellett végeznie.

A lány távolmaradása után Lantos elkérte Várszegi Lajostól a lakáskulcsot és felhívta Takáts Zsuzsannát.

A bírósági iratokban benne van az is, hogy a vádlottak elég könnyen összebeszélhettek, mert egy idő után a rendőr, a szolgálati szabály ellenére beült a sofőr mellé. A lap azt írja, itt vetette fel Kiss, hogy mondják azt, Zsuzsa önként közösült velük, de ezért száz forintot kért tőlük. Amit viszont nem adtak oda neki, ezért jelentették fel őket. Lantos és Várszegi állítólag elvetették Kiss ötletét.

A Bors a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-csoport egyik kommentelőjének hozzászólását is idézi, aki szintén a Vasas úszója volt. A nő azt írja, őket még a 70-es  évek végén is óvták attól, hogy szolgálati lakások közelébe menjenek. Hozzátette, várja a további áldozatok jelentkezését,

mert voltak, ez biztos, fiúk is, nekik még nehezebb erről beszélni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik