Belföld

Ugyanaz a hat cég indul a magyar útépítésekért

Az M3-as, az M35-ös és az M7-es autópálya következő szakaszainak megépítésére kiírt pályázatokon ugyanaz a hat magyar építő cég indulhat. A Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a versenyből korábban kizárt külföldi pályázók jogorvoslati kérelmeit - írja a Népszabadság.

Három autópálya-beruházás közbeszerzési eljárásának előminősítési szakaszát zárta le tegnap a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. A további versengésben való részvételre mindhárom esetben a Betonút, a Mota-Engil, a Hídépítő, a Strabag, az Egút és a Vegyépszer kap lehetőséget.

Az M7-es Nagykanizsa és Becsehely közötti 17 kilométeres szakaszának építésére eredetileg kilencen pályáztak. A beadott ajánlatok hiányosságai miatt a Skanska cseh leánycége, a német Walter-Heilit, valamint az osztrák Habau nem vehet részt a további megmérettetésben.

Az M35-ös Görbeháza és Debrecen közti 35,3 kilométeres szakaszának építésére januárban tizenketten jelentkeztek. Az előminősítési eljárás során azonban az M7-esen partvonalon kívülre került három cégen kívül a szlovák Inzinierski Stavby, a görög Aktor és az orosz Engeocom Egyesülés is kiesett a versenyből. Az M3-as Görbeháza és Nyíregyháza közötti 38,9 kilométeres szakaszának, illetve a beruházáshoz kapcsolódó 6,5 kilométeres, kétszer két forgalmi sávos főút megépítéséért induló tíz cég közül pedig a Skanska, a Habau, a Walter-Heilit és az Inzinierski Stavby akadt fenn a rostán.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik