Kultúra

Bocuse d’Or: ma kell szurkolni a magyar csapatnak

Ma rendezik a világ legrangosabb szakácsversenyének számító Bocuse d'Or kontinensdöntőjének második napját, amelyen kilenc másik ország versenyzői mellett a Széll Tamás vezette magyar csapat is elkészíti versenyfogásait.

Széll Tamásék a 8-as boxban készíthetik el 5 óra 35 perc alatt a hónapok precíz tervezésével és finomításával kigyakorolt ételeiket. A másik kilenc konyhában Hollandia, Olaszország, Oroszország, Svájc, Horvátország, Franciaország, Belgium, Dánia és Svédország csapata készítheti el és mutathatja be a haltányért, majd a vadtálat, amelyek fő alapanyagai a dunai kecsege és a gímszarvasborjú.

A verseny első napján, kedden az izlandi, az osztrák, a norvég, a bolgár, a finn, a német, az észt, a spanyol, a brit és a török csapat főzött. Ma este derül ki, hogy a 20 csapat közül melyik tizenegy jut ki a zsűri döntése alapján Lyonba, a 2017-es világdöntőre, amelyen az amerikai, az európai és az ázsiai kontinentális döntő legjobbjaival együtt összesen 24 ország séfje vesz majd részt. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik