Kultúra

Csaláson kapták az Afgán lány fotósát

A vád nem légből kapott: a photoshopolás alapjaiban rengetheti meg Steve McCurry hírnevét. Ráadásul elég bénán védekezik.

Steve McCurry napjaink egyik legismertebb fotósa, a National Geographic sztárja, színes, egzotikus hangulatú úti képeivel és portréival milliókat ihletett meg. Ő fotózta a híres “afgán lányos” címlapot (ezzel lett híres), azóta pedig milliókat ihletett meg, rengeteg könyve, kiállítása nyílt, februárban például Budapesten, a Műcsarnokban is. Most pedig elég komoly botrányba keveredett.

Legutóbbi, Olaszországban nyílt kiállításán egy helyi fotós, Paolo Viglione szúrta ki, hogy valami nem stimmel. Nagyon nem. Konkrétan ez a teljesen elbaltázott és érthetetlenül photoshopolt kép:

mc1

(A Petapixel kielemése)

Viglione feltöltötte a netre a képet, de mint írta, nem támadásnak szánta, csupán szemet szúrt neki ez a “vicces furcsaság”. Ettől függetlenül – jogosan – botrány lett az ügyből, az olasz fotós pedig valószínűleg nagyon rosszul érezte magát emiatt, hiszen törölte a posztot. Az internet azonban mindent megjegyez (tessék, mi is idetettük a fotót), a lelkes közönség pedig kíméletlenül elkezdte átfésülni McCurry korábbi képeit hasonló “furcsaságok” után kutatva. Találtak is: két hasonló, sőt súlyosabb eset bukkant fel. Az egyik ez a két kép – találja meg az “apró” különbséget!

Boys playing soccer in the flooded pastures, Bangladesh, 1983
Boys playing soccer in the flooded pastures, Bangladesh, 1983

mc3

Mindkettőt McCurry honlapjáról töltöttük le, ahol – legalábbis úgy, hogy megvolt hozzájuk a link – még hozzáférhetők, ám a fotót terjesztő Magnum képügynökség adatbázisából eltűnt. A háttérből egyszerűen – talán a kiegyensúlyozottabb kompozíció kedvéért – eltüntetett fiúra egy névtelen forrás hívta fel a Petapixel figyelmét. A másik gyanús képet egy olasz felhasználó osztotta meg a Facebookon:

Jól látják, McCurry, vagy valaki más egyszerűen leradírozta a háttérből az “oda nem illő” villanypóznát. (Lazán ide kapcsolódik, hogy McCurry kritikusainak főleg az üres hatásvadászattal van bajuk, illetve azzal, hogy a fehér ember számára egzotikus kultúrákat sztereotip módon ábrázolja, mintha más kontinenseken megállt volna az idő, nem fejlődött volna semmi, a helyiek pedig beleragadtak volna a szirupos, romantikus idillbe.)

Ha valakinek nem lenne tiszta, miért fontos mindez: lehet, hogy első ránézésre ezek nem “komoly” módosítások, ám McCurry életképeket, portrékat fotóz, amelyeket aztán sajtótermékek publikálnak, így végső soron fotóriporternek számít. A szakma szabályai pedig egyértelműen megtiltják, hogy a fotósok, vagy bárki belenyúljon a képekbe, apróbb korrekciókat (színek, fehéregyensúly, kontraszt, vágás) leszámítva, azaz a fotók tartalmát manipulálni tilos. Vettek már el nagyon komoly díjat nagyon komoly fotóstól azért, mert utóbb rájöttek, hogy leretusált a képéről egy apró szemétradabot, vagy egy kolléga éppen hogy belógó lencséjét a fotó széléről.

McCurry is érzi mindezt, hiszen a Petapixelnek, illetve több olasz lapnak is, aki rákérdezett az ügyre, a következőket mondta:

  • A módosításokról nem tudott, ilyesmit ő sosem engedne.
  • Egy labortechnikus lehetett, akivel már nem dolgozik együtt.
  • Ezek személyes projektek, nem szigorúan fotóriporteri munkák, ilyenkor pedig egy kicsivel több “mozgásteret” enged magának. (Bármit is jelentsen ez.)
  • Saját munkásságát egyébként is főleg “vizuális történetmesélésként” jellemzi.
  • A fotográfia az ő művészete, nagy örömmel tölti el, ha a közönség élvezi.
  • Azért persze vállalja a felelősséget és azon lesz, hogy ilyesmi többet ne fordulhasson elő.

Ezeket egyébként az első, kubai kép kapcsán nyilatkozta, a többiről egyelőre hallgat.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

(Kiemelt kép: Steve McCurry saját megnyitóján egy budapesti családdal, amelyet annak idején fotózott.)

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik