Ahogy az első menekültek Magyarországra érkezése óta országosan, úgy a körmendi tábor megnyitása óta a Vas megyei városban és környékén pánikkeltés és rémhírek színesítik a mindennapokat. A környéken uralkodó hangulatról beszélgettünk egy a város közelében élő fiatal nővel. Kérte, hogy a nevét ne áruljuk el, mert nem akar bajba kerülni. Pusztán azzal, hogy felvállalja: nem kér a gyűlölködésből.
Milyen reakciókat hallott először, amikor kiderült, hogy Körmenden menekülteket helyeznek el? És milyen most a hangulat?
A kezdetektől ijedtséggel és félelemmel találkoztunk. A baj az, hogy ezeket a tudatlanság, informálatlanság szülte. Most az emberek leginkább az interneten mocskolódnak, valamint kocsmateraszokon kurvaanyáznak. Kiülnek, és az elhaladó migránsoknak üvöltöznek. Ja, és barátok vesznek össze a nézetkülönbségeik miatt.
Van bármi alapja a félelemnek? Azon kívül, hogy néhány ismeretlen ember érkezett ideiglenesen a városba?
Nincs alapja. És nem szabad félni, mert az csak rossz dolgokat generál. A baj az, hogy az emberek nem arról nyilvánítanak véleményt és fejezik ki ellenérzésüket, ami ezt az egészet létrehozta. Ugyanis, akik Körmend utcáink hontalanul ténferegnek, azok áldozatok. Ugyanúgy, ahogy maguk a gyűlölködők is.
Mit tudhat egy átlagember a menekülttáborról?
Azt tudhat, amit akarnak, hogy tudjon. Hamis, irányított információkat.
Amikor először beszéltünk, azt mondta, fél, hogy kiderül, hogy az apja enni, inni adott a menekülőknek.
Kaptunk hideget, meleget. Társaságban még az sem mert velünk egyetérteni, aki valójában pártolta, amit tettünk. Nem kirakatakció volt, nem az elismerésért csináltuk. És főleg nem a megvetésért.
Miért és hogyan fordulhat elő ilyen, hogy az embernek titkolnia kell a véleményét, ha egyszerűen csak azt gondolja, hogy nem kellene gyűlölködni?
Ez 2016, Magyarország. Ha elfogadó vagy, ha próbálsz toleráns lenni, akkor azonnal címkéznek. Sajnos a kisvárosokban lassabb folyamat minden. Míg egy nagyvárosban már hozzászoktak az emberek a sokszínűséghez és a mássághoz, úgy a kisebb települések rendjét bármi könnyen összezavarhatja. Egy rózsaszínre festett haj közbotrány, nemhogy pár száz menekült.
Hallott rémhíreket?
Folyamatosan. És ami még rosszabb: az információk eltorzulása.
De személyesen is tapasztaltam ezt az őrületet: amikor bementem ügyintézni a T-mobile-hoz, ott állt egy színes bőrű srác, kicsit elhanyagolt ruhában. Körmendi fiú, régóta ismerem látásból. Erre az emberek mit csinálnak? Kimennek a bolt elé, és ott beszélnek arról, hogy itt is egy migráns. Aztán meglepődtek, amikor dolga végeztével körmendiül köszönt nekik egy sziasztokot.
Hogy lehetne a helyieket meggyőzni, hogy ezek az emberek nem azért jöttek el a hazájukból, nem azért tettek meg több ezer kilométert, hogy Körmenden lakjanak, és elvegyék a helyiek munkáját és nőit?
Sehogy. Egyébként a nagy menekülttábor-ellenes tüntetésen a körmendiek voltak a legkevesebben. A saját meggyőződésükért sem álltak ki, a Facebookon fröcsögni sokkal egyszerűbb. Nem is kell őket meggyőzni. Aki mást gondol, az tegye a maga kis mikroszférájában a jó dolgokat. Adjon és segítsen ahol, és ahogyan tud. Egyébként úgy leülnék egy a városunkon áthaladó emberrel beszélgetni. Megtudni, hogy hol született, mit hagyott maga mögött, és leginkább azt, hogy valójában miért indult el. De ez a történet is befejeződik egyszer, ezek az emberek is a helyükre kerülnek majd a világban. És amikor majd újra a kocsmateraszon ülve előkerül a téma, én ugyanúgy büszke leszek, hogy segítettem, nem pedig kurvaanyáztam és köpködtem.
