Forma-1

Kubica barátnője szerint a pilóta nincs jól

A lengyel versenyző párja szerint romlott a renault-s állapota, a genovai kórház azonban ezt cáfolja.

Edyta Witas, a 26 éves pilóta barátnője a TVN24 lengyel televíziós csatornának adott hétfői nyilatkozatában úgy fogalmazott, Kubica “fizikai és pszichológiai állapota is rosszabb lett”, és várhatóan szerdáig ismét az intenzív osztályon kezelik majd.

A genovai Santa Corona klinika délutáni közleménye szerint a pilóta a következő két napot valóban az intenzíven tölti majd, egészségi állapotát azonban az orvosok jónak tartják.

“A következő néhány napban az intenzív osztályon marad, hogy az utolsó műtét előtt már ne érje környezetváltozás” – áll a Renault istálló hétfő délutáni közleményében. “A pilóta jó általános állapota azt jelenti, hogy a könyökoperációra a terveknek megfelelően szerdán sort kerítenek.”

Kubica február 6-án szenvedett súlyos balesetet egy olaszországi raliversenyen. Többször is megoperálták, majd mesterséges kómában tartották, hogy aztán újra az intenzív osztályra szállítsák: a karját sikerült megmenteni. Az biztos, hogy még újabb műtét is vár rá.

Kubica egy múlt pénteken megjelent interjúban már arról beszélt, hogy mindent el fog követni a mielőbbi felépülésért, s még az idén szeretne visszatérni a Forma-1-be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik