Belföld

Gyermekorvosként praktizál ismét a savas támadással vádolt volt budai kórházigazgató

A férfi egy több mint száz gyereket magába foglaló körzet betegeit gyógyítja.

Gyermekorvosként dolgozik az a férfi, aki a vád szerint savval öntötte le volt szeretőjét 2013-ban  – írja a Népszabadság. A lap szerint a férfi a VI. kerületben praktizál, 2015-ben alkalmazta a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat, egy több mint száz gyereket magába foglaló körzet betegeit gyógyítja.

Ahogy arról elsőként beszámoltunk, tavaly augusztus közepén derült ki, mégis bíróság elé állítják a volt kórházigazgatót, aki a vád szerint bántalmazta és savval öntötte le szeretőjét egy budai lakásban. Megkeresésünkre a Fővárosi Főügyészség akkor közölte: az ügy terheltjével szemben életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a Fővárosi Törvényszéken.

A nem mindennapi ügyet 2013 márciusában hozta nyilvánosságra a rendőrség. Tájékoztatásukban az állt, a III. kerületi San Marco utcában rontott rá egy nőre volt párja. Megragadta és visszatuszkolta őt a lakásba, ahol brutális módon bántalmazta. Miután megverte, összeszedte a lakásban található értékeket és elment. A gyanúsítottat hat órán belül elfogták, mindent tagadott. A 24.hu akkor úgy értesült, a támadó leütötte és megverte az asszonyt, kábító anyagot fecskendezett a combjába, savval öntötte le, végül pedig pókrócba csavarta a testét. Az értékeit valószínűleg azért vihette el, hogy elhitesse, rabló járt a lakásban. Megtudtuk továbbá, hogy az elfogott B. Krisztián az egyik budai kórház igazgatója, csecsemő- és gyermekorvos.

A Fővárosi Főügyészség 2014 augusztusában közölte: megszüntették a nyomozást a gyanúsítottal szemben. Nem volt elegendő bizonyíték ellene, ezért döntöttek így. Ám a megszüntető határozat ellen panasz érkezett, a doktorból pedig – Mikola István unokaöccséből – végül vádlott lett.

Miután a 24.hu elsőként megtudta, hogy a férfi ellen mégis vádat emeltek, rövid keresgélés után rá is “találtunk” egy budapesti egészségügyi központban, ahol – a honlapon akkor szereplő adatok szerint – csecsemő- és gyermekgyógyászként dolgozott. Bemutatkozó oldalán nyoma sem volt annak, hogy valaha ő vezette a II. kerületi intézményt. Miután a vádemelés nyilvánosságra került, eltűnt az említett oldalról.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik