Tudomány

Ezzel a kóddal kért segítséget a Titanic

A modern kommunikációs eszközök megalkotása előtt kétségkívül az amerikai Samuel Morse, és azóta feledésbe merült segítőtársai taposták ki az utat az elektromos távíróval és az úgynevezett morzekóddal. Kevesen tudják, hogy Morse eredetileg festőművész volt, méghozzá nagyon tehetséges. Neoklasszicista stílusban dolgozott, kongreeszusi megbízásokat kapott, de erőssége a portré volt. Olyannyira, hogy az Amerikába látogató La Fayette márki 1825-ben az akkor 34 éves Morsét kérte fel képmása elkészítésére.

E munka közben érte a hír, hogy felesége súlyos beteg, de a posta lassúsága miatt mire az üzenetet megkapta, és rohant volna haza, az asszony már elhunyt. Egyesek szerint ekkor határozta el magát, hogy az információáramlás gyorsításával kezdjen foglalkozni.

Önmagában ez nem zárja ki a azt a magyarázatot, hogy a híres, keresett festőművész valójában “átszeretett” az elektromosságba, amihez egy hajóút adta meg a végső lökést.

Egy európai hajóútról hazafelé ugyanis 1832-ben a Sully nevű vitorláson találkozott Ch. T. Jackson professzorral, aki egy elektromágnessel szórakoztatta az utasokat. Annak ellenére, hogy Morse teljesen járatlan volt a fizikában, felmerült benne az elektromos telegráfia gondolata, és még a hajóút során felvázolta távírójának tervrajzát, kialakította pontok és vonalak kombinációjából álló első távközlő jelrendszerét – írja Bödők Zsigmond a Magyar feltalálók a távírás történetében című munkájában.

Hazatérve egyre inkább hanyagolta a festést, mind nagyobb időt szentelt találmánya megvalósításának. Hosszú utat járt be, mire a New York-i Leonard Gale professzorral és New Jersey-i gépész, Alfred Vail segítségével kialakított gépre és abc-re 1837-ben benyújtotta az első szabadalmat. A találmány lényege:

[…] az adó által történt a vevő elektromágnesének a vezérlése. Egyszerűbben: egy kis kar lenyomása zárta, elengedése pedig megszakította az áramkört. Zárt áramkör esetén egy elektromágnes a vevő oldalon magához vonzott egy írószerkezetet, megszakításakor pedig egy rugó visszarántotta eredeti helyzetébe. Az írókészülék alatt egy óramű egyenletes sebességgel vitt odébb egy papírszalagot, amelyre a jelek regisztrálása történt.

A morzekód alapjában véve pofon egyszerű: rövid (ti) és hosszú (tá) jelek variációi betűket jelölnek, arányuk egy a háromhoz. vannak persze rövidítések, írásjelek, a szóközöket és a mondatok végét is jelöli, bővebben itt. Most csak azt emeljük ki, hogy a jeleket Morse nem véletlenszerűen találta ki, hanem azon volt, hogy az angolban legtöbbször használt betűk a legegyszerűbb jelzést kapják. Így lett például a leggyakoribb E betű egy pont, a második leggyakoribb T egy vonás és így tovább.

A nagyszerű benne az, hogy a kódrendszer bőven túlélte a vezetékes távírót, a jeleket rádión is lehet közvetíteni – rádióamatőrök például a mai napig használják -, vagy akár egy lámpa ki-bekapcsolásával. Amikor a Titanic 1912-ben bajba került, morzekóddal kért segítséget. Így:

Fentiekből még a legavatatlanabb fül számára is kitűnik a többször visszatérő ti-ti-ti tá-tá-tá ti-ti-ti. Ez a mindenki számára ismert segélykérés, az SOS morzekódja. Az első segélykérő jel még nem is ez volt, hanem CQD (tá-ti-tá-ti tá-tá-ti-tá tá-ti-ti), ahol a CQ a hajók általános riasztási jele, a D pedig az angol “danger, distress”, azaz veszély, baj szó rövidítése.

Aztán 1906. október 3-án, a berlini Nemzetközi Rádiótávírási Egyezményben lefektették, hogy ezen túl a segélykérés morzejele az ti-ti-ti tá-tá-tá ti-ti-ti legyen. Azért, mert ezt sokkal könnyebb, gyorsabb volt leadni, és könnyebb volt értelmezni is minden zavaró hatás mellett. Példa rá fenti videó.

Véletlen, hogy ez “betűre váltva” épp az SOS, az pedig, hogy jelentése Save Our Soul (mentsétek meg a lelkünket), netán Save Our Ship (mentsétek meg a hajónkat), Send Our Savior (küldjétek a megmentőnket) vagy bármi más rövidítése lenne, csak utólagos magyarázat. A vészjelet először 1909-ben, a tengeren bajba jutott Slavonia hajó használta, de általánossá csak a Titanic 1912-es katasztrófája után vált.

Hogy végezetül a szezont is összekössük a fazonnal, Samuel Finley Breese Morse épp ma, azaz 1791. április 27-én született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik