Mi a bírósági protokoll egy gyerek családon belüli szexuális abúzusa miatti büntetőeljárásban? Hogyan, miként hallgatják ki a kiskorút?
Kifejezett protokoll nem létezik. A büntetőeljárási törvény egyes szakaszai rendelkeznek arról, hogy miként kell kiskorú esetén eljárni. Kiskorú alatt a 18 év alatti gyerekeket értem, tehát az alábbi szabályok nemcsak a három-négy, hanem a 16 évesekre is vonatkoznak.
A törvénynek két olyan szakasza van, ami ebben a témában fontos. Az egyik, hogy minél kevésbé traumatizáljuk a gyereket, vagyis lehetőség szerint csak egyszer hallgassuk ki. A másik, hogy mindezt kizárólag a nyomozási bíró tegye meg egy gyerekbarát szobában, messze a tárgyalóteremtől.
Ennek ellenére mégsem egyszer vagy kétszer hallgatják meg a gyerekeket, legalábbis nem ez a jellemző.
A gyakorlatban nagyon sokszor már a rendőrség kihallgatja a gyereket, hiába nem lesz az szabályszerű később (mivel a nyomozási bírónak kell ezt megtennie). Ez nem feltétlenül jó így véleményem szerint, bár tudom, hogy a nyomozóhatóság erről mást gondol. Ők azért hallgatják meg a kiskorút, hogy kiderüljön, látta-e esetleg más szemtanú is az esetet. Ha igen, akkor a büntetőeljárási törvény értelmében nem kell többet kihallgatni a kiskorú áldozatot, vallomása ugyanis más bizonyítékokkal pótolható. Tehát a gyerek védelmében teszik ezt, még ha elsőre ellentmondásnak hangzik is.
Ez még mindig csak kettő. A gyakorlatban ennél jóval többről panaszkodnak a szülők.
A nyomozás általában úgy zajlik, hogy először próbálnak tanúkat kihallgatni, tárgyi bizonyítékokat felkutatni és utána hallgatják meg a gyanúsítottat. Majd a vallomást megpróbálják ellenőrizni ilyen-olyan módon. Itt azonban már bonyolódik a helyzet, kezdődnek az eltérések, ha ugyanis előbb hallgatják meg a gyereket, akkor jellemzően a gyanúsított vallomása szöges ellentétben lesz majd a gyerekével.
Ilyenkor nincs más lehetőség, mint újra meghallgatni, a büntetőjogunk ugyanis úgy szól, hogy a valóság bizonyítására kell törekednünk. Ez pedig nemcsak a bíróságra vonatkozik, hanem a nyomozóhatóságra és az ügyészségre is. A rendőrségnek azért kell mindent pontosan tudnia az ügyről, hogy eldönthesse, vádemelési javaslatot tesz vagy sem, az ügyészségnek ugyanezt kell megítélnie, nevezetesen, hogy mennyire megalapozottak a bizonyítékok. A bíróságon ezzel szemben minden kétséget kizáróan bizonyítani kell, hogy az illető bűnös-e.
Jogászok, pszichológusok is arról számolnak be, hogy a bíróság sokszor kimondatlanul úgy áll hozzá az ilyen ügyekhez, hogy a gyerek biztosan nem mond igazat.
A bíróságokról biztos el lehet mondani rossz dolgokat is, de ami minket hajt, az a valóság bizonyítása. A félreértés ott lehet, hogy a gyermek vallomását ugyanolyan fenntartással kezeljük, mint minden más bizonyítékot.
Az eljárás szempontjából mi a különbség a nyomozási bíró kihallgatása és a gyermek pszichológus szakértővel történő beszélgetése között?
A kihallgatás célja. A nyomozási bíró szándéka nem ugyanaz, mint a pszichológusé, nem azt kell felderítenie, hogy szavahihető-e a gyerek, az ő feladata kikérdezni az elkövetés körülményeiről, lehetőleg kép- és hangfelvétel kíséretében. Nálunk itt, a Budapest Környéki Törvényszéken ez alapvető. Nézze, próbálok úgy fogalmazni, hogy ne tűnjek érzéketlennek: nekünk nem babusgatni kell a gyereket, hanem meg kell tudunk,, hogy mi történt.
Az ilyen jellegű ügyekben a pszichológus szakértő/szakértők véleménye perdöntő lehet?
Nagyon fontos megérteni, hogy a büntetőeljárás során nincs előre meghatározott súlya vagy kötőereje az egyes bizonyítékoknak. A bíró mindent összességében mérlegel, zárt logikai láncolatot kell alkotnia a bizonyítékoknak, amiben egy elem a tanúvallomás, egy a vádlott vallomása, egy a pszichológus gyermekre vonatkozó szakvéleménye és egy a vádlottra vonatkozó szakvélemény.
Minden egyes büntetőügy egyedi és minden esetben a vádlott ártatlanságát vizsgálni kell, ez a bíró feladata. És ami az egyik ügyben perdöntő bizonyíték, az nem biztos, hogy a másikban is az. A bíró nem véletlenül ül középen.
Kritikaként fogalmazzák meg az ilyen ügyekben jártas jogászok és pszichológusok, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozóknak nincs igazán kompetenciájuk az áldozattá vált gyerekkel szemben. Hogy fordulhat ez elő?
Én nem jelenteném ki ezt ilyen határozottan. A bíróknak 2012 óta szervez képzéseket az Országos Bírósági Hivatal. Létezik e Gyermekbarát Igazságszolgáltatás Munkacsoport, aminek kifejezetten az a feladata, hogy képzési tematikát állítson össze e csoportra nézve, de az OBH szem előtt tartja minden sérülékeny csoportra az úgynevezett tematikus érzékenyítő képzést. Idén például a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban van kifejezett képzés. Plusz azt azért tudni kell, hogy azok a bírók, akik ilyen ügyekkel foglalkoznak, bizonyos tapasztalatokat megszereznek az idők során. Illetve azt gondolom, hogy az OBH magától hangsúlyt fektet arra, hogy ezeket az ügyeket tapasztalt, képzett bírók vigyék. Nyilván vannak hangok, akik szerint az ilyen jellegű nyomozási bírói feladatokat speciálisan kiképzett személyeknek kellene végezni, és tény az is, hogy jelenleg az egyetemeken sincs semmifajta speciális képzés.
Mi a helyzet a pszichológus szakértőkkel, őket tréningezik ilyen témában?
Tudomásom szerint nem, de úgy vélem szükséges volna. Jelenleg szinte kizárólag a tárgyaló bíró tapasztalata és lelkiismerete dönti el, hogy kit kér fel szakértőnek – de ez már eleve problémás lehet, mert gyakran “hozott anyagból” dolgozunk. Jó volna, ha lenne visszacsatolás a szakértők munkájáról.
Milyen lenne a jó rendszer?
Ahogy mondtam a visszacsatolás, hogy a szakértelemről objektíven meg lehessen győződni például egy pszichológus esetében. Mindenesetre a szakértői területeket most újra gondolják minisztériumi szinten, ahogy én tudom, kreditrendszer és képzések lesznek számukra. Vagyis elindultunk egy úton, ami talán a téma megítélhetősége tekintetében javulást hozhat.
